A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Felhősné Csiszár Sarolta: A népi mosás Szatmárban és Beregben

A kész szappant szögletes, szétszedhető deszka formába töltötték. Nagyon sok helyen erre az asztalfiókot használták fel. A formát először vizes vászondarabbal bélelték ki, erre öntötték rá a szappant. Itt hagyták kihűlni. A kihűlt szappant feldarabolták, majd szellős helyen, általában a mestergerendán tárolták. A háziszappannál örültek annak, ha szép fehér lett, de ha nem volt elég fehér, akkor sem főzték át, hogy kifehéredjen. Nagy szegénységben, ha nem lehetett hozzájutni marószódához, akkor káliszappant főztek. A szóda helyett erős hamu lúgot főztek, ehhez tettek egy kevés oltott meszet. A lúgot először jól elfőzték, beletették az oltott meszet és ezzel is főzték egy darabig. Az erejét ugyan úgy próbálták ki, mint azt a nátronlúgnál tették. Ha úgy-látták, hogy már megfelelő, akkor tették bele a zsiradékot, amit addig főztek, míg a szappan fel nem szállt a tetejére. Az oltott mészre azért volt szükség, hogy valamelyest szilárdítsa az amúgy folyékony szappant. Ugyancsak ínséges időben előfordult, hogy krumplit is tettek a zsiradékhoz. Ezzel a mennyiséget akarták szaporítani. Az ilyen szappan nagyon fekete színű és meglehetősen rossz minőségű volt. A teknőben való kézi mosás könnyítésére néhol recés mosódeszkát használtak. Ez nem vette annyira igénybe a kezet. Az első darabokat üvegből és fémből általában amerikai kivándorlók hozták magukkal. Ezek mintájára házilag is készítettek ilyeneket. Használatuk általánossá területünkön soha nem vált. Szappant mindenki főzött, de nem volt mindenkinek érzéke hozzá. Jó volt, ha egy faluban négy—öt asszony ismerte jól a szappanfőzés fortélyait. A tudomány anyáról leányra szállt. Ezeket számontartották a faluban. Hozzájuk mindig mindenki bizalommal fordulhatott. Még a főzés előtt ki is kérték a véleményüket. Ha a szappan az útmutatások ellenére sem akart sikerülni, nem túrósodott, akkor elszaladtak a családhoz legközelebb álló szakértőhöz és megkérték, hogy nézze meg, mi lehet a hiba, mi hiányozhat belőle. Ha zsiradék kellett még hozzá, de már nem volt a háznál, átmentek a szomszédba kölcsönkérni. Az így kölcsönkért zsiradékot csak a következő évben adták meg. Ha a hiányt pótolták, rendszerint rendbe jött a massza és egy kis továbbfőzéssel jó szappant kaptak. Mindent el is követtek, hogy így legyen, mert az elrontott szappant újra kellett főzni, ami dupla munkával járt. Volt, akiről az egész falu tudta, hogy nem tud jó szappant főzni. Mosolyogták, Sulyok. Beregi Múzeum. Lelt. sz.: 86.16.3. Lelőhely: Jánd 391