A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Felhősné Csiszár Sarolta: A népi mosás Szatmárban és Beregben

A mosás meleg vízzel, mosóteknőben történt. A mosóteknőt dagasztólábra állították, a teknőbe beleöntötték a meleg vizet, majd beletették a mosni való ruhát. Miután a ruha átnedvesedett, az egészet végigszappanozták. Ennyi volt az áztátási idő. Majd a ruhát darabonként újból megszappanozva és megdörzsölve történt a mosás. Területünkön a teknő fűzfából, vagy nyárfából készült. A veresfűzfát tartották erre a célra a legjobbnak, mert azt mondták, hogy az nehezebben reped. A megrepedt teknőt nem dobták el, hanem kívülről megeszkábáltak és úgy használták tovább. Régen mosáshoz teknőt házilag is készítettek. Erre mutatnak a durva faragott, nagy szapulóteknők és az, hogy a parasztházaktól sorozatosan kerültek be kapocskák, ami kizárólag a teknős mesterség szerszámai közé tartozik. A mosóteknő mindig hosszas. Mérete egyrészt a rendelkezésre álló fához alkalmazkodott. A ma használatos mosóteknőket minden esetben teknővájó cigányok készítették. Mivel a családokban mindig több teknő volt használatban, a teknőket a funkciójuknak megfelelően formájukban is megkülönböztetettek egymástól, hiszen mérete legtöbbször megegyezett a dagasztó, sózó és egyéb teknők nagyságával. Ezeknek a végét mindig úgy képezték ki, hogy az a lekerekített teknővég mellett két oldalt egy-egy forgóként is használatos szarvacskát képezett. Ügy is hívták ezeket, hogy szarvas teknők. A mosóteknők szarv nélkülieg voltak. Két végük egyenes, lapos, amelynek csupán a sarkai voltak kissé lecsapva. Ez a része alkalmas volt arra is, hogy a szappant rátegyék. A legutóbbi időben mosóteknőt készítettek deszkából és bádogból is. A deszka teknőt mindig asztalos mesterek készítették. A bádog teknőt a század elején az amerikások hozták magukkal. A ruha tisztasága ennél a mosásnál mindig a szappan minőségétől függött. Az évi szükséges szappankészletet a családok maguk állították elő. A szappanfőzés ideje általában koratavasszal volt. Mint az egyik igen fontos tevékenység beékelődött a falusi lakosság kora tavaszi munkái közé. A szappankészítés a nők feladata volt. Készítésük a következőképpen történt. A szappan kémiailag zsírsav és fém cserebomlása útján jön létre, a szappankészítés két legfontosabb alapanyaga a zsír és a nátriumhidroxid, vagy népi nevén a marószóda vizes oldata, a nátronlúg, ahol hő hatására megy végbe az anyagokban a cserebomlás. 1 kg marószódához, amelyet boltokban tömbökben árultak, hogy jó minőségű szapppan keletkezzen 4 1 víz és 5 kg zsiradék kellett. Ezt az arányt ki-ki tehetségéhez képest csökkenthétté vagy növelhette is. A szappanfőzéshez a háztartás hulladék zsírjait használták fel. Mivel meglehetősen nagy mennyiségre volt szükség, ezt egész évben folyamatosan gyűjtötték. Tárolása általában a kamarában vagy a padlás félreeső zugában tartott elhasznált cserép vagy öntöttvas fazékban vagy elhasznált putinaszerű fa edényben történt. Ha valamilyen zsiradék végleg használhatatlanná vált, azt mondták, jó lesz szappannak. Erre a célra tették félre disznóöléskor a zsöndört is. Ez annyira a szappan alapanyagának számított, hogy Szatmárban a szappanfőzések megszűnésével is még sokáig fogyasztásra alkalmatlannak tartották, mert úgy tudták, hogy ez csak szappannak való. Ha valaki ezt véletlenü mások tudtával fögyasz389