A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)
Páll István: Ember- és állatábrázolások a magyar népi építészetben
Az utóbb említett anyagokból készült homlokzatokon találhatók katolikus vidékeken kisebb-nagyobb fülkék, mélyeket különféle szentek szobrai számára alakítottak ki, de ezek jellegüket tekintve nem tartoznak a szorosan vett népi építészet témakörébe. Állat- s néha emberábrázolásokkal is találkozunk a háztetők csúcsain. A főként fából készített nyársaknak valamikor az égiháború, a villámütés elhárítása volt a feladatuk — írja GÖNCZI Ferenc monográfiájában. 16 A házcsúcs-nyársaknak a moldvai csángóknál madár, 17 Göcsejben a legfejlettebb — s egyben igen ritka — alakjuk emberfej formájú volt. 18 (4—5. ábra) Több helyen deszkából fűrészeltek ki emberi alakokat, 19 (6., 8., 10., 11. ábra), s ezek formájukat tekintve hasonlatosak a szélirány jelzésére szolgáló „szélkakasokhoz". 20 A házormokra a kovácsok által vasból készített nyársakat is felszeréltek. E reneszánsz örökséget hordozó nyársak az egész magyar nyelvterületen elterjedtek, de legszebb darabjaikat az Alföldről ismerjük. Kovácsolt madár- és állatalakokkal díszített házoromdíszek szép példányait őrzik a múzeumok a Nagykunságból. 21 (2—3. ábra) Megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a házormokon elhelyezett, lófej formájúra kifaragott díszítések. Leggyakrabban a szalmatetők szél elleni védelmére szolgáló deszkáinak a tetőgerincen túlnyúló, egymást keresztező végeit fűrészelték ki ilyen alakúra. (7. ábra) A ház megrontásának megakadályozására a háztetőre kitűzött lókoponyákkal már igen sok tanulmány foglalkozott, s monográfia is született e témából, 22 így itt részletesebben nem foglalkozunk vele. Elég annyit említeni, hogy e szokás a római kor óta ismeretes Európa-szerte, s a magyar népi építészetbe is a lókoponya (vagy az erdélyi magyarságnál ugyanilyen célt szolgáló berbécsfej 23 ) helyettesítésére jelentek meg a fából készült lófej ek, 24 különösen a magyar nyelvterület déli részén. A ház belsejében igen ritka az ember- vagy állatábrázolás. Esetenként kiváltságos helynek számított a mestergerenda, 25 mely a födém fő tartóelemeként szolgált. Adataink szerint néhány esetben ezeket is el16 Gönczy Ferenc: Göcsej 's kapcsolatosan Hetes vidékének és népének összevontabb ismertetése. Kaposvár, 1914. 411. 17 Kós Károly: Építkezés. In: Moldvai csángó népművészet. Bukarest, 1981. 72. 18 Gönczy F. i. m. 410., 414. 19 Gönczy F. i. m. 412.. 20 Hasonló megoldásokat közöl Kútvölgyi Mihály a kalotaszegi Nyárszóról és Mákóról (Virágok vetélkedése. Budapest, 1981. 108., 110. és 117. kép), valamint Kós Károly a moldvai Bogdánfalvárói és Onyest-rŐl (Moldvai csángó népművészet. Bukarest, 1981. 72.) 21 Balassa Iván—Ortutay Gyula: Magyar néprajz.Budapest, 1979. 400—402. 22 R. Wolfram: Die gekrentzten Pferdeköpfe als Giebelzeichen. Wien, 1968. (idézi: Bartha Б. i. m. 79.) 23 Kós Károly: Építkezés. In: Kis-Küküllő-vidéki magyar népművészet. Bukarest. 1978. 56. és Vámszer Géza: Életforma és anyagi műveltség. Bukarest, 1977. 110. 24 Bartha É. i. m. 77. 25 Bartha É. i. m. 104.
