A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Páll István: Ember- és állatábrázolások a magyar népi építészetben

teleit jelentő legszűkebb környezete, a ház és az udvar oltalmát."

4 A házat védő szokások — ill. azok tárgyiasult megjelenési formáiban a különböző jelek, így az ember- és állatalakok is — két fő fenyegetést kívántak elhárítani: az egyik a túlvilági, természetfeletti erők rontó szándéka, a másik veszélyt a házat fenyegető időjárási, természeti jelenségek jelentették.

5 Távolinak tűnik az összehasonlítás, de mégis felvethetjük annak lehetőségét, hogy itt a finnugor népek folklórjából ismert háziszellemekhez hasonló formákról lehet szó,

6 melyek figurális megje^ lenítése a ház különböző részein szinte személyessé tette a kapcsolatot köztük és a ház lakói között. A magyar folklórban a házat védő szokások igen nagy hányada fűződik a ház nyílásaihoz, ami az ablak, az ajtó és a küszöb kiemelt fontosságát mutatja.

7 A GUNDA Béla által közölt múlt századi csángó ház ajtajának ábrája megerősíti a fentebb elmondottakat,

8 s még ki is egészíti annyival, hogy az ajtólap nagy felülete lehetőséget adott bizonyos termékenység-szimbólumok ábrázolására is (az ott megjelenő szarvas vagy őz szokatlanul nagy tőgye utal erre).

9 S hogy mégis miért olyan ritka az állat- és emberábrázolás az építészetben, arra talán az a magyarázat, hogy igen nagy szakértelmet kíván ezeknek az alakoknak a megformálása, s a parasztácsok tudása sokszor, nem volt elégséges elkészítésükhöz; ezért aztán legtöbbször csak igen stilizált formában sikerült az ábrázolásuk. Konkrétan vizsgálva a figurális ábrázolásokat, megállapítható, hogy egyik legfontosabb megjelenési helyük a lakóházakon az utcai homlokzat és az udvar felőli hosszanti' oldal. Az alakok megformálása többfajta technikával lehetséges: ha az oromfal deszkából készült, akkor ktfűrészeléssel negatív vagy pozitív formák jöhettek létre (így főleg madár- vagy állatalakokat formáztak meg). Ugyancsak ide tartoznak a többnyire a lakóházak udvari homlokzata előtt húzódó tornácok fűrészelt díszítései, melyek néha madarak és állatok alakjait mintázzák meg; DOMANOVSZKY megfogalmazásával úgy is mondhatjuk, hogy e két hely volt a magyar parasztház „ünnepi viselete".

10 Elterjedésük a XIX. század végére, a XX. század első felére tehető, s kizárólag díszítő funkciót töltenek be. 4. Bartha Elek: Házkultusz. Debrecen, 1984. 81. (Studia Folkloristica et Ethnographica 14.) 5 Bartha E. i. m. 68. 6 Utalhatunk itt D. K. Zelenyin: Ember alakú ongonok a szibériai népeknél. In: a Tejút fiai. Budapest, 1980. 89—105. és Gunda Béla: A lakóházat védő mágikus jelek. Index Ethnographicus II. (1957) 192—198. munkájára. 7 Bartha E. i. m. 69. Ezt erősíti az a tény, hogy a mordvinok külön védőszellemeknek tulajdonították a ház egyes részeinek, az ajtónak, ablaknak az őrzését' (Bartha E. idézi Harva Uno munkáját, i. m. 60.), s még e században is sok helyen díszítették ember- és állatrajzokkal az ajtók és ablakok kereteit (V. N. Belicer: Zsilüe i hozjajsztvennüe posztrojki mordvü-moksi na territorii Mordovszkoj ASzSzR v koncé XIX — pervoj polovine XX. v. In: Isszledovanija po materialnoj kulture mordovszkovo naroda. Moszkva, 1963. 161—191.) 8 Gunda B. i. m. 195—196. 9 Gunda B. i. m. 197. 10 Domanovszky Gy. i. m. 1/39.