A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Novák László: Kopjafák és fejfák

Hogy a rangos, vitézi temetési pompa szélesebb körben elterjedhetett a református magyarság körében, az az egyházi rendeleteknek is köszönhető. SAMARJAI János 1636-ban készítette el a reformátusság egyházi ceremóniáinak előírásait, amelyben a temetéssel kapcsolatban ezeket írja: „A foe foe embereknek, és vitezloeknek jo emlékezetekre való jelt hagyunk,, úgymint nagy halmokat a' márvány кое veket, a' vagy zászlókat, a' vagy írásokat. . . Nem tészuenk azoknak tisztességes temetést, kik maghokat meg oelték, a' vagy buenoekért gyalázatos halálai meg oelettettnek. A' kiknek pediglen ellenséggel toervény szerént való viadalban let halála vitézi módon, azoknak tisztességes, pompával való temetések vagyon, és jo emlékezetekre zászlót emelnek foel temetőé helyeken. . ."

17 A XIX. század derekán még szokás volt a Székelyföld különböző vidékein a harcias pompával történő temetkezés. ORBÁN Balázs, a Székelyföldet leíró hatalmas munkájában több helyütt is említést tesz a régi idők katonai, harcias külsőségek között végbement temetkezési pompájáróla: a zászlók, kopjak használatáról. Értékes adatokat közül 1868-ban a sóvidéki falvak temetkezési szokásairól. A harcias pompa emlékét találta Orbán Küsmödön is. Egy Ilona Jancsi nevű legény, aki hősiesen harcolt a szabadságharcban, szülőfalujukban bujdosott, de ráakadtak s inkább a halált választotta, mintsem a császári megtorlást. A falu népe ünnepélyesen eltemette őt azon fa alatt, amelyre felakasztotta magát. S ennek a bükkfának a tetejére zászlós kopját tűztek fel: ,,Ott van most is a széllengette s mindig megújított kopja-zászló. A szerencsétlen ifjú egyszerűen nagyszerű síremlékét, a terebélyes büszke törzsöt pedig mindig míg csak áll, nevéről fogják hívni, az ott elmenők, hantot, követ dobva sírhalmára ..." — írja.

18 Küsmöd szomszédságában található Atyha római katolikus székely faluban is élt még a harcias temetési pompa a XIX. század közepén: „A temetőkben itt is megvannak a kopjak, s a temetés még most is harczias pompával történik. Egy a közeli rokonok, vagy a falu tekintélyes egyénei kö^ül szabályosan lóra ül, két felöl két legény támogat, a lovon ülő kibontott üstökkel (mit Atyhán még most is viselnek) lovagol a koporsó előtt, kezébe viszi lefordítva a sírkopj át. A temetőben a sírnál lőnek, s behantolás után a zászlós kopját a sírra tűzi a lovag. A zászló fehér a fiataloknál, fekete az öregeknél, melyeket időnként midőn rongyosodni kezdenek, megújítanak. Rendes összeolelkezése az őspogány és a keresztyén szokásnak; mert tudjuk, hogy ázsiai őseink kopjákkal jelölték a hősök sírjait, s e szokást átvette a kereszténység is s évezred éven át kegyelettel megőrzés és honosítá- . . . ." — írja Orbán Balázs.

19 A Só vidék egyik legzártabb, színreformátus magyar községében, Siklódon hasonló szokást figyelt meg Orbán: Temetéseknél divat volt, hogy a fiatalság lóháton, kardosán kísérte ki a koporsót s behantolásnál lőttek és kard játékokat tartottak. Alig egy évtizede ez kiment a divatból; de az, hogy a sírra kopját tűznek, itt is meg van. Ez a más ősszokások mind kezdenek kimenni a divatból" — állapítja meg.

20 A Székelyföld más 17 Samarjai János, 1636, 189—190. 18 Orbán Balázs, 1868. 141—142. 19 Orbán Balázs, 1868. 140. 20 Orbán Balázs, 1868. 142. 210 •