A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Gunda Béla: A magyar ethnobotanika európai távlatai

Az ilyen jellegű növénynevek is egyik bizonyítékai annak, hogy a népi gyógyító hagyományok, a gyógyítás erejét erősítő legendák, mithikus elképzelések rejtélyes ösvényeken európai forrásokhoz vezetnek. Ezeknek a forrásoknak a vize sokágú ereken át folyamatosan jutott el hozzánk azóta, hogy eljegyeztük magunkat a kereszténységgel, — azaz európaiak lettünk. Befogadtuk a latinságot, a gótikát, a reneszánszot, a barokkot azok hiedelemvilágával együtt. Erről tanúskodik jórészt mindaz, amit népünk a füvekről, fákról, növényekről, virágokról, a természetről nyelvében és szemléletében, költőien vagy írástudatlan falusi gyógyorvosok tanácsaként megőrzött. A tanácsokban, legendákban mithikus elképzelésekben az antik világ késői csillogására is ráismerhetünk, ha ez nem . is olyan erős fényű, mint Berzsenyi Dániel költészetében. Természetesen az elmondottakkal nem szeretném megingatni azok hitét, akik növénymithológiánk keleti kapcsplatait keresik. Lehetnek-e e téren is keleti örökségeink, de ez csak körültekintő filológiai munkával mutatható ki. A tanulságos kezdeményezéseket pozitív előjellel kell számontartanunk (1. pl. Surányi 1986:54—62; Surányi 1988:59—68). De tudomásul kell venni azt is, hogy az ősi hagyományok, a keleti kapcsolatok kutatása terén alig haladtuk túl Ipolyit, ö az őshit emlékei között említi — Erdélyi J. nyomán —, hogy a diófáról azt mondják: árnyéka hideg s kopáran hagyja vesztegelni a földet (Ipolyi 1854:250). A hiedelem tényleg ősi. Pliniusnál bukkan fel. A római tudós azt mondja, hogy a diófa árnyéka olyan ártalmas, hogy alatta más növény nem fejlődhet. Westerlandból közlik, hogy ami a diófa alatt nő, semmire sem alkalmas (Erich-Beitl 1936:801). Az ethnpbotanika terebélyes fája alatt azonban számunkra bőven sarjad kutatnivaló. Így további vizsgálatot kíván Moszynski K. véleménye. A lengyel ethnographus azon a nézeten van, hogy a nyugati ókori és középkori orvosi és füvészkönyvek bővelkednek ugyan a gyógynövényekről szóló közlésekben s ezekhez hasonlítanak Kelet-Európa gyógyító eljárásai is. Ebből egyesek az utóbbiak antik, középkori forrására következtetnek. Valószínű azonban, hogy az írásos források délen, nyugaton születtek meg legkorábban (Moszynski 1967:219—220.). Moszynski K. ebben az esetben nem gondol a klasszikus idők óta nagy jelentőségű, nyugatról keletre irányuló kultúrlejtőre, ami olyan tanulságosan domborodik ki pl. Schier Br. munkáiban. A kultúrlejtőn hiedelmek, szokások is gördültek. IRODALOM ВЕКЕ О., 1935 Népies növényneveink történetéhez. Vasi Szemle, II. 1035. 256—264. 381—390. BÖDEI J., 1043 A magyar növény- és állatnevek történetéhez. Vasi Szemle, VI. 1030. 236—243. ВЕКЕ О., 1048 Szókincs és néphagyomány. Budapest 1048. BERZE NAGY J., 1040 Baranyai magyar néphagyományok, II. Pécs 1040. 20 /