A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Novák László: Kopjafák és fejfák

Az ismeretlen költő ugyan magyar szokásként említette a kopjak sírhantra tűzését, ám, az etnikumhoz alig köthető, inkábbb a kor vitézi szokásának tekinthető. Erről győz meg bennünket DOUSA, Georgius, aki 1599-ből származó útleírásában arról szól, hogy amikor Konstantinápolyba menet Adrianopolisba (Edirne) érkeztek, a temetőben a sírokat kopjákkal díszítve látták. Ennek okát kutatva megtudták, hogy a törökök a vitézül elesett harcosaik sírjára tűzték lándzsájukat.

9 A kopj ás temetési ceremónia a középkor folyamán a magyar főúri renden lévőket illette meg, illetve azon kiváltságos közösségek tagjait — mint a határőrszerepet betöltő székelyek —, akiknek életmódja elválaszthatatlan volt a katonaságtól, a vitézi renden lévőségtől. Példaként említjük meg, hogy amikor Rákóczi Pál országbírót — I. Rákóczi György erdélyi fejedelem nagyobbik fiát — temették 1636-ban, a temetési ceremóniában fontos szerep illette meg a kopj ás lovasokat. A temetési rend meghatározta, hogy „Az mikor a koporsót az testtel be akarják vinni a templomba az fekete lovas sereg rendben álljon össze hajtott kopjákkal, az ki alatt mint egy bolt alatt vihessék bé az testet és mind addig veszteg álljanak, szép rendben a templom előtt, valamíg az temetési czeremónia mind végbe nem megyén, És reá kell vigyázni, s jelt adni, hogy mikor ott benn az templomban be törik a sírban az fekete tafota zászlót, ott kint is akkor rontsák el kopjájokat, úgy, hogy az belső törés az külsővel egyszersmind essék."

10 A temetési ceremónia fontos része volt tehát az, hogy a való élet tárgyi rekvizitumait — nevezetesen a harcias zászlók, kardok, s lovas fegyverek a kopjak, melyek fekete színben vonultak fel a vitézlő temetése során — összetörték, s a dicsőséges zászló és kard, mint az elhunyt vitézségének jelképe, összetörve a sírba került, hogy a túlvilágon álljon a vitéz rendelkezésére, miként a fekete kopj ás sereg összerontott fegyvere is annak érdekében szolgált.

11 Viszont, az aranyos zászló, címerpajzs és kard, a sír mellett a templom falára kerülve hirdette a vitéz múlhatatlan dicsőséget. Apor Péter a régi Erdély főrangú temetéseire emlékezve, hasonlóképpen nyilatkozik: „Az töröksíposok és trombitások után mentenek az urak hintái, azután ment az község, az község után vezette két-két ember a czifrán felöltöztetett paripákot, azután mentenek az férfikeservesek hintái, az férfikeservesek után mentenek lóháton az est előtt az fenn említett két pánczélba öltözött emberek; Az kinél az aranyos zászló volt, és aranyos fegyverben volt maga is az ment szerszámos cziffra paripán; az kinél az fekete zászló volt, az ment a bakacsinban öltözött lón. Az ezüstcímert feketében a fejinél gyalog vitték . . . Mikor az egész czeremóniának vége volt, ha fiai voltak és a közelebb való atyafiai fogták az koporsót, mások is segéltettek, és azok vitték a testet az sírig; mikor osztán az sírba betették, az pánczélban lévőtől elvették az feketejzászlót és kardot, azokat esszerontották, és az sírban az koporsó mellé bevetették, az ezüstcímert az templom belső oldalára felszegezték, úgy hasonlóképpen az aranyos zászlót a templomban nyelinél fogva felfüggesztették; az ott lobogott."

12 9 Dousa, Georgius, 1599. 78. 10 Nóvák László, 1980. 28. 11 László Gyula, 1944. 12 Apor Péter, 1978. 133—134. 206