A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 24-26. - 1981-1983 (Nyíregyháza, 1989)

Hankóczi Gyula: „Ördögségöt tudok...” – Az alföldi dudások (hiedelem) történeteihez

Egyszercsak, mintha két fadarabot dörzsöltek volna össze. Aszongya a házigazda: — Hát húzzátok hát! — De nem szól, akármit csinálunk! — A kopogóját neki! Menjetek mán, hívjátok el az öreg Helle bácsit! Ahogy az öreg Helle bácsi beköszönt: — Jó estét kívánok! — Jó estét <— aszongyák. — Nahát, tik... mit csináltok itt? Mért nem húzzátok? Mér' álltok itt? — Ö, Helle bácsikám, nem szól. — Tegyétek csak köröszbe, majd szól az! — aszongya. Köröszbe tették, mán szólt is tovább."

8 A szögre akasztott, magától szóló dudát már említettük. A dudás egyes esetekben a boszprkánytáncok (többé-kevésbé megbecsült) zenésze, máskor azonban maga is szenvedő alanya volt. Egy, a Tiszántúlról, közelebbről Mindszentről való visszaemlékezés szerint: „Szép novemberi éjszaka lévén, úgy éjféltájt lehetett az idő, mikor bőrdudaszó és egy mulató társaság körülvette az öreg Bánfi és halásztársai nádfedelű kerek gunyhóját a folyó partján, az erdőben. Folyt a mulatság, szólt a duda, táncolt, aki csak felkelhetős volt. A többi közt egy halász is közé ugrott a mulató közönségnek. Mindjárt az első volt, hogy egy szálas, derék nőt adtak neki, hogy táncolhasson vele. Járta is vele, míg a bőrdudás mulató közönség nem távozott. De amint azok távozásukkal a nőt ott felejtették (sic!), utánuk kiáltott a halász: Hát ezt itt hagytátok! — Ott hát! — lett a válasz rá. — Csak lükd el magadtól! Amint ezt megcselekedte, akkor nagy bámulatára a csónakja kettéesett. Meg se gondolta, hogy avval táncoltatták a boszorkányok."

9 A sárréti Dévaványa Szőke Imre bőrdudásáról is azt mesélték, hogy egyszer „hívták a lakodalomba. A falu szélén fölkapták a levegőbe, vitték. Dudált végig, utána egy kalácsot tettek a nyakába. Hazavitték, de otthon már csak lócsont volt a nyakában."

10 Nemcsak a dudás, hanem hangszere is természetfeletti tulajdonságokkal bírt. Az Alföld egymástól messze eső vidékein is rendre felbukkanó motívum, hogy a dudás hangszerét nem bírják az állatok, de az illetéktelen emberek sem.„Ballagott az öreg az úton. Sáros volt, vizes volt az út, kerülgette a sarat. Utolérte egy hatökrös szekér. — Bátyámuram, hova mén kend? — ahogy összeköszöngettek egymásnak — Mék Csongorádra. — Gyüjjön akkor, majd elviszem magát is. — Ó, fiam! Engem elbírnál, de a dudámat nem bírja el a hat ökröd: — Dehogynem — azt mondja —, hogy ne bírná! No, akkor az öreg fölment a szekérre, a kutya is fölment, amiből volt a bőrduda. Az ökrök nem mentek el tíz métert, úgy fújtak :.., mert a dudáját nem bírták az öregnek. — No látod, fiam! Mondtam, hogy a dudámat nem bírják el az ökreid! Akkor a kutyáját lelökte a szekérről az öreg, mindjárt mentek az ökrök fújtatás nélkül. A duda meg ballagott utána, a kutya."

11 Tiszaújfalusi hiedelem szerint, a duda hangja olykor az ördögök számára szóló jelzés volt. . 8 Hankóczi Gy. 1977. július — tiszaújfalui gyűjtés. 9 Szilágyi M. 1983. 73. 10 Hankóczi Gy. 1976. november — dévaványai gyűjtés. Vö.: Manga J. 1968. 171. 11 Hankóczi Gy. 1978. április és 1977. november — tiszaújfalui gyűjtés; Hankóczi Gy. 1982. március — nagymágocsi gyűjtés; Vö.: Györffy L. 1974. 31—32.; Szűcs S. 1946. 127., 129.