A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 21-23. - 1978-1980 (Nyíregyháza, 1988)

Szabó Sarolta: Kenderfeldolgozás és vászonfelhasználás egy szamosmenti faluban

ra helyezték, minden sor fonalat meghintettek akácfahamuval. Amikor az összes fonalat belerakták, elkezdték öntözni forró vízzel. A lefelé szivárgó forró víz a hamuval lúgos elegyet képezett, ennek következtében a fonalat sárgította, fehérítette. A kád nyílásán lecsöpögő víz langyossá vált, amit újból felmelegítettek, és ráöntötték a szapulandó fonalra. A felöntést 3-szor, 4-szer végezték el. Ezután a fonal tetejére gazhordó pokróc, ún. hammas került, amit még meghintettek törekes szalmával is, hogy ne hűljön ki olyan hamar. Az egészet így hagyták reggelig. Reggel levitték a Holt-Szamosra kismosni. Mindig a Várdombnál mosták a fonalat, itt volt a legmélyebb a meder. A mosás többnyire kalákában történt, mert sietni kellett a művelettel a hideg idő miatt. A vizén léket vágtak, szélére szalmát helyeztek, erre térdeltek a mosó asszonyok. Egyikük minden darab fonalat jól kirázott a hideg vízben, a másikuk mosódeszkán a súlyokkal jól megcsapkodta. A hideg és fagy miatt szánkón forró teát és kézvizet vittek az asszonyok után, általában a férj, vagy a gyerekek. A kimosott fonalat rögtön kiterítették az udvaron a kerítésre, vagy a tornácon. Ahogy teritették, úgy fagyott a fonal. A fagyszívta fonalnak több előnye is volt, egyrészt a fagy fehérítette, másrészt finomította. A megszapult, kimosott fonalat gombolyagba tekerték. Eszköze a tekerő. A faluban két formáját ismerték, mindkét formát egyazon terminussal jelölték. A kétfajta tekerő a forgó rész felfüggesztésében tért el egymástól. A régebbi típusú tekerőnél a talpba csatlakozik a tartóláb, amely tartja az egymásra merőlegesen helyezett forgórészt, amit Zekéinek, levélkének neveztek, a végeire fogazottra faragott pálcikákat szúrtak. A másik fajta tekerő forgó része 4 db 3-3 m hosszú puhafalécből készült. Két-két lécet derékszögben összeillesztettek, és egymástól 30 cm távolságra egy közös tengelyre erősítettek. így lényegében a forgórész kerék alakú, amely a talajra merőlegesen áll, míg a régi fajta tekerő párhuzamosan mozog a talajjal gombolyítás közben. A gombolyítás lyukas gombolyagba történt. Ehhez használták a kóticsot, ami kb. 50 cm hosszú, 3-4 cm átmérőjű simára csiszolt bot. Erre a kóticsra tekerték a fonalat hálósán. Amikor egy darabot rátekertek, kihúzták a kóticsot, és így lyukas lett a gombolyag. A gombolyagba gyűjtött fonalat vitték a vetőre, és a gombolyagból csüllik, a szövéshez szükséges keresztirányú fonalat, a keresztszálnak valót. A fonalat egy nádcsőre csévélték a csüllő segítségével. A felgombolyított fonalat szövés előtt felpászmázták a vetőre. Ezen mérték ki a készítendő vászon méreteihez szükséges fonalmennyiséget.' A vetőfát a házban állították fel, felső vége a mestergerenda oldalába. 87