A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 21-23. - 1978-1980 (Nyíregyháza, 1988)

Gunda Béla: Egy kárpátaljai magyar falu ethnobotanikája

csolatban a parasztság idősebb nemzedékének hasonló a magatartása, mint korábban a gyógynövények esetében. A hagyományos gyógynövények visszaszorulásához hozzájárul az is, hogy lassan kihalnak azok az öregek, akik azokat ismerik. A mai fiatal nemzedék már nem érdeklődik a gyógynövények iránt. A gyógynövény szaküzletek (Herbaria) vásárlói inkább a városi lakosság közül kerülnek ki. A gyógynövények ki is pusztulnak. A természetes növénytakaró megbomlik. A réteket felszántják, az erdőket irtják, a mocsaras helyeket kiszárítják. A természetes növénytakaró kegyetlen rombolója a vegyszeres gyomirtás. így az Alföldön már csak az egyénileg gazdálkodó parasztok földjén láthatunk Stachys specieseket. A falvaktól mindinkább távolabbra kerülnek azok a területek, ahol még a gyógynövények meghúzódhatnak. Több gyógynövény gyűjtését a természetvédelmi törvények is tiltják. így a nagy ezerjófű (Dictamnus albus) — amely még a Nyírségben, a hajdú-bihari Gúti erdő tölgyeseiben, a tisztásokon előfordul — egyetlen tövének kihúzásáért, elpusztításáért ezer forint büntetést kell fizetni. A hatóságok azonban csak ritkán veszik észre a védett növények pusztítóit. A 17. században a munkácsi uradalomban a jobbágyok komló-, mogyoró-, makk-, gomba- és vadgyümölcs- (kökény-, vadkörte-, som-) szedéssel, valamint aszaltatással tartoznak. A vadalmából, vadkörtéből bort és ecetet erjesztettek. Savanykás üdítő ital volt a vadalmából készült almavíz. Az oklevelek említik (1645, 1684, 1685) a vadalma-, vadkörteecet készítésének eszközeit, a sajtolót, az almatörő kölyüt (Takáts 1932: 38—42). Környékünkön tehát nagy múltja van a gyűjtögetésnek. Dercenben századunk első három évtizedében még jelentős volt azoknak a növényeknek a száma, amelyet emberi tápláléknak, állati takarmánynak gyűjtöttek. Emlékei élnek a növényi festésnek. Allium сера (vereshagyma). Megfőzött héjával a tojást sárga, vörösessárga színűre festik. A beregi Tiszaháton — más vidékeket nem említve — is ismert ez a festési eljárás (Szabó 1963:531). Almus sp. (égerja). Az égerfa lebántótt héját megfőzték, s a lébe beletették a tojást, amelytől bordópiros, dohányszínű lett. Arctium lappa (édeslapu). Libának, kacsának szedik a zöld leveleket. Armoracia lapathifolia (torma). A szőlő- és tormalevélbe (tormalapu) göngyölik — a másutt töltöttkáposztának készített — tölteléket. A tormagyükörből — előbb ecetes, sós vízben kiáztatva, majd megreszelve — mártást készítenek. A tormagyökér a vízben áll egy kis korig 32 -