A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 18-20. - 1975-1977 (Nyíregyháza, 1983)

Janó Ákos: A fonó Szatmárban I.

guzsalyok felnyúló rúdjai választották el egymástól. Este megbeszélték, hogy másnap hol lesz a fonó, s ha a legények máshova is ellátogattak, a maguk fonójába mindig visszatértek. A fiatalság szűk társadalmi közösségeinek elkülönülését, a fonók zártságát különösen a legények igyekeztek őrizni. A fonóhoz nem tartozó idegeneket, más falusi legényeket nem szívesen láttak a fonóban. Ha mégis előfordult, hogy egy legény másik faluban akart fonót látogatni, szólt valamelyik ottani rokonának vagy jóismerősének: — Szeretném megnézni a fonótokat, vigyél el engem! Az idegen legényt a lányok szórakoztatták, de a legények tartózkodással fogadták. Az első világháború előtti időből emlékeztek rá, hogy a falubeli és idegen legények között a fonóbeli látogatások miatt verekedések is történtek. Szamosszegről Panyolára a legények csapatostól jártak át a Szamos jegén. Egyenként nem mehettek, s hazafelé is együtt tartottak. A lányok úgy fogadták őket, mint a falubelieket. Kikíséréskor a hátulsó legény beszélgetett egy kicsit a házilánnyal, a többiek az utcán várták. A lányok és legények közötti szorosabb kapcsolatok szövődésének, az egymás iránti rokonszenv alakulásának hagyományos formái, külső jelei voltak. A fiatalok már iskolás korukban összeismerkedtek. A barátkozás megindulásában gyakran a szülők is segédkeztek, gyermekeiket igyekeztek „összekeríteni" egymással. A fiúkat, ha el is jártak a fonóba, 15—16 éves korukig nemigen vették legényszámba, az idősebb lányok általában nem álltak velük szóba. A fonóban előbb csak ügyetlenkedtek, lestek, tanulták a szokásokat, legeltették a lányokon a szemüket, nézték, hogyan viselkednek a nagyobbak. Tapasztalatlanságukat az idősebb legények gyakran ki is használták, tanulatlanságukat kifigurázták. Ha érdeklődtek, hogy miként próbáljanak a lányok felé közeledni, ilyenféle felvilágosításokat kaptak: — Csipkedd meg a mellét! — Ha azt mondja, „szűnj meg már", szurkáld az oldalát! Az ilyen tanítgatások után a fiatal legény nem ritkán szerelmi viszonzás helyett pofont kapott a lánytól. A társaságban még járatlan fiatal legény, ha idősebbel érkezett a fonóba, szintén pórul járhatott. Társa egy idő után felállt, intett, hogy most már mehetünk! Amikor a házilány is indult, hogy kikísérje őket, az idősebb visszaült a helyére. A többiek jót nevettek a zavarában bizonytalankodó fiatal legényen, s ha az a másiktól megkérdezte: — Na, nem jössz?, még nagyobb lett a derültség. A következő években azonban a fiatalok is mindjobban belekapcsolódtak a nótákba, játékokba, a nemrég még iskolás sorban lévők közül újabb lánycsoportok nőttek fel hozzájuk, akiktől már orsót is kaphattak. A lányok korábban értek eladókká, mint a fiúk legényekké. A lányoknak 14—15 éves korukban már szeretőjük volt, s ha a barátság nem is bizonyult mindig tartósnak, a valamirevaló fiatal lányokon meg-megakadt a legények szeme. 16—17 éves korukban szégyellték is, ha nem volt szeretőjük. A kisebbek, ha legénnyel dicsekedtek, gyakran mondogatták: — Nekem már van szeretőm, neked még most sincs!? A falvakban minden lány, minden legény jól ismerte egymást. Ha egy legény szemet vetett valamelyik lányra, az ismeretség hamarosan szerelmi viszonnyá fejlődhetett. A fiatalok már az ismeretség fokán tegeződtek, s a tegeződés a lány férjhezmenetele után is megmaradt. Az idegen legényeket a lányok eleinte magázták, de 3—4 találkozás után a kialakuló 179