A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 18-20. - 1975-1977 (Nyíregyháza, 1983)

Janó Ákos: A fonó Szatmárban I.

tandó karácsony estére a kocsmába összehívta jó barátait, vett egy liter pálinkát, s azt közösen megitták. A fiatal legény az idősebbek közül keresztapát választott magának, aki az avatás szertartásában segédkezett, s azután elkísérte a legényt a lányokhoz. Míg a legény meg nem vette a „litert", nem mehetett a fonóba. A lányok avatása korábban, 13—14 éves korban történt. A legények húsvét másodnapján meglocsolták a lányt, s ezzel nagylánnyá nyilvánították. Csak ezután ülhetett a lány a templomban a lányok padjába, s járhatott a többiekkel a fonóba. Szatmárököritón a legények avatása is húsvétkor történt. Ahol élt még a legény-, illetve leányavatás szokása, ott a lányok külön fonóba járásának kezdetét az avatás szertartásával határozhatjuk meg. A nagylánnyá válás és fonóba járás általában másutt is a 12—14 éves korra tehető, bár egyes községekben, mint Penyigén, Tiszacsécsén, Csaholcon, Szamosbecsen, Szamosangyaloson és Szamostatárfalván a lányok önálló fonóba járásának kezdetét adatközlőink későbbi korra tették. E helységekben a lányok 14—15 éves korukig anyjukkal jártak a fonóba, és csak azután mehettek külön a maguk társaságába. A korlátozásnak erkölcsi okai, nevelési céljai voltak. A legényekkel való közös játékok és a fonók egyéb szokásai alól a fiatal lányok sem vonhatták ki magukat, s a szülők nem szerették, ha serdülő lányaik az orsók kiváltásával, a lányfonókban szokásos társasjátékokkal túl korán testi közelségbe jutottak a legényekkel. Emiatt a lányoknak e falvakban csak érettebb korban voltak külön fonóik. A fonóba járás ideje a lányok számára meny asszonyságukig, férhezmenetelükig, vagy öreglány korukig tartott. Csegöldön a lány menyasszony korában is járt, Túrricsén, Csaholcon és Pátyodon a férjhezmenetelre készülők lassan elmaradoztak a fonóból. Már hetekkel vagy hónapokkal az esküvő előtt szakított a lány a fonócimboráival, otthon maga font, s vőlegényét is egyedül fogadta. Túristvándiban már azok a lányok sem jártak fonóba, akiknek állandó, „választott" szeretőjük volt. Nekik már mástól nem volt szabad orsót kiváltani, emiatt korábban kimaradtak a fonóból, vagy anyjukkal az asszonyok fonójába kezdtek járni. Szintén az asszonyok fonójához csatlakoztak az idősebb, a fiatalok fonójából kiöregedett, 20—22 éves lányok is. Az esküvő után a fiatalasszony számára a társasösszejöveteleken való részvételt tekintve is új élet kezdődött. Mint ahogy fiatalasszony korának első hetei vagy hónapjai alatt a társasélettől általában tartózkodott, úgy egy ideig a fonóba sem járt. Ez az idő Túristvándiban, Csaholcon és Csegöldön egy hét, Túrricsén egy hónap volt, Pátyodon pedig több év is lehetett. Utóbbi helységben a szokás szerint 4—5 évnek kellett eltelni, hogy a fiatalasszony fonóba járhasson. Az asszonyok fonójában általában nem volt meghatározott felső korhatár, az idősebb asszonyok mindaddig járhattak, míg fonni tudtak, vagy családjuk fiatalabb tagjai át nem vették tőlük a guzsalyt. 60 éven túl azonban mindinkább otthon maradoztak, ha fontak is, a tűzhely vagy a kemence mellett várták meg a fonóból hazatérőket, öreg korukban sem igen tudtak meglenni fonás nélkül, ami további életük értelmét jelentette, s a család hasznos tagja érzését adta számukra. A lányok életéhez a fonó éppúgy hozzátartozott, mint nyáron a vasárnapi séták, barátnőkkel, legényekkel való találkozások, bálokon, egyéb 170