A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Püspöki Nagy Péter: Rovásírásos emlékeink olvasásának elvi kérdései - Püspöki Nagy Péter: Prinzipielle Fragen des Lesens unserer Runenschrift-Andenken

A második szó utolsó, keretjellel egybekapcsolt jelének értelmezése Csallány Dezsőnél a hamis margitszigeti feliraton és a pomázi gyűrű megcáfolt olvasatán alapszik. Sajnos, az ott i-nek mondott jelek — a margitszigeti feliraton a 11. és 17., a pomázi gyűrűin a 14. (1. NyírÉvk. XL, 285—86. és 291.), még opponensünk átiratában sem hasonlítanak a kérdéses jelhez. Mivel a megokolás alapja egy hamis felirat és egy megcáfolt olvasat, valamint az utalás helyén jelünkhöz hasonló jelek hiánya, ezért Csallány Dezső minden idevágó kifogása elveszítette alapját. A bíráló olvasata, a „Joani" helytelen, amely az eredeti , , J á n о s ' ' olvasat hitelét nem ingatja meg. A felirat utolsó szavában a bíráló három olvasási hibát követett el. Az elsőt, a ligatúrák helytelen olvasását már felróttuk neki. Ez a rovásos „M" betű „me" hangértékben való olvasatára vonatkozik. Lehetséges, hogy őseink az em mássalhangzót önmagában való kiejtéskor me-ként ejtették ki, de azt a szövegben úgy sohasem olvasták. Mert ha úgy olvasták volna, akkor például a Marsigli-féle kalendáriumban előforduló „szent Mártont" szent Meárton-nak (!) kellene olvasnunk stb. A második hibát az „S" rovásjellel ligatúrában álló „T" rovásbetű „I — S — T' ligatúrává nyilvánításával követte el a bíráló. Az „I — S — T" olvasat még abban az esetben is helytelen volna, ha az „I" rovásjel valóban szerepelne a ligatúrában. Csallány olvasata a ligatúraolvasás menetével ugyanis ellenkezik (lásd MNy. LXVII., 16.). A helyes olvasat még Csallány „I" betűjének feltételes megengedése mellett is „S — I — T" lenne. A kérdéses „T" rovásjel kapcsán már a felirat megfejtésekor felhívtuk a figyelmet arra, hogy: „A törzs másik oldalán látható görbülő vonal tévedés vagy díszítő szándék következménye" (MNy. LXVII., 15.). Ezt a kétes elemet semmiképpen sem tekinthetjük betűelemnek — ebből született ugyanis Csallány „Г'-je — már csak azért sem, mert mélysége a többi rovás jel vonalmélységének a felét sem éri el. Valamint a kérdéses mélyedés alakja nem egyezik meg egyetlen rovásbetűvel sem, tehát benne betűjelet nem kereshetünk. A felsoroltak következtében a ligatúra alapul szolgáló rovásírásos „S" rézsútos hátára állított rovásjelet nem lehet se többnek, se másnak olvasni, csak „T"-nek. A felirat e szavában előforduló „R" rovásjel problémáját már fentebb — az első szó vizsgálatának kapcsán — megoldottuk. Ezzel a m e s t e r szó eredeti olvasatának helyességét is megvédtük. összefoglalásunkban nem kívánjuk hangsúlyozni az első részben már megtárgyalt jelenséget, azt, hogy Csallány minden eddig ismert, hitelesen megfejtett rovásemléket értelemzavaró módon újra olvasott, hanem aiz eredeti olvasatot és az б helyesbítő olvasatát nyelvszemléleti szemszögből kívánjuk elemezni. Az „1482 Kűrakó János mester" a magyar nyelv korabeli állapota szerint teljesen hibátlan, mindenki előtt érthető, világos szándékot — a mester nevének megörökítését — szabatos, ékes hangzású magyar nyelven tükrözi. Ezzel szemben áll Csallány Dezső helyesbítő olvasata, a „Ki/k/k Joanni meister" értelmetlen szövege, amely több nyelvből kiragadott szóból van összeállítva. Az első meghatározatlan eredetű, zavaros értelmű szó után latinosan hangzó, szokatlanul jelölt „Joani" áll (hangzása szerint a latin Joannes singularis genitívusa lehetne), melyet a német nyelvű, magyar (!) rovásbetűkkel írt „meister" szó követ! A Csallány Dezső-féle Ki/k/k Joani meister olvasat sem paleográfiai megokolásban, sem nyelvi jelentésével nem vetekedik a „Kűrakó János mester" írástani alapon hiteles forrásokkal indokolt, ékes hangzású magyar nyelvezetével. 3. Csallány által kétesen értelmezett emlékek csoportját ez idő szerint három lelet képezi: 46