A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Fodor István: Wo hat der Mönch Julianus die östlichen Ungarn aufgefunden?

JEGYZETEK 1. Ujabb kiadásai: Deér J., Scriptores rerum Hungaricarum. Ed. Szentpétery E. I. (Bp. 1938) 535— 542 (Továbbiakban: SRH.); Bendefy L., Fr. Julianus utazásának kéziratos kútfői. — Fontes authentici itinera Fr. Juliani illustrantes. (Bp. 1937) 21—34, I—XIV. t.; Ua. Magna Hungária és a Liber Censuum. (Bp. 1943) 209—223, XIII—XVI. t.; Dörrie, H., Drei Texte zur Geschichte der Ungarn und Mongolen. „Nachrichten der Akademie der Wissenschaften in Göttingen." I. Philologisch-Historische Klasse. No. 6. (1956) 151—161. — Fordítások: Györffy Gy., Napkelet felfedezése. Julianus, Piano Carpini és Rubruk útijelentései. (Bp. 1965) 39—51.; Anniski, S. A. Izvest'ija vengerskih mission'erov, XIII—XIV. vekov о tatarah i Vostocnoi Jevrope. Istoriceski arhiv z. (Moskva—

Leningrad, 1940) 77-452. 2. Vámbéry A., A magyarok eredete. (Bp. 1882) 487—501.; Mészáros Gy., Magna Ungaria. (A baskír—magyar kérdés.) (Bp. 1910) 43.; Sinor D., Un voyageur du treizieme siecle: le Dominican Julien de Hongrie. BSOAS. 14. (1952) 596.; Ua., Les relations entre les Mongols et l'Europe jusqu'a la mórt d'Arghoun et de Béla IV. „Cahiers d'histoire mondiale." 3 (1956) 42.; Maccartney, C. A., The Magyars in the Ninht Century. (Cambridge, 1930) 158—170. 3. Pauler Gy., A magyar nemzet története Szent Istvánig. (Bp. 1900) 249—262., Gombocz Z., A magyar őshaza és a nemzeti hagyomány. NyK. 46 (1923—1927) 24—26.; Nagy G., Nagy-Magyarország. Ethn. 22 (1911) 10—23, 80—88, 148—157.; Dörrie, H., i. m. 149. 4. A hitelességet bizonyító adatok közül különösen fontosnak tarthatjuk, hogy a Riccardus-féle jelentést bevezették a legfontosabb pápai iratokat tartalmazó Liber Censuumba. (Bendefy L., Magna Hungária és a Liber Censuum. 180—189.; Dörrie, H., i. m. 148—149.; Györffy Gy., i. m. 39.) 5. Pauler Gy., i. m. 247.; Nagy G., i. m. 150. 6. Czeglédy K., Magna Hungária. Sz. 77 (1943) 284, 302. — H. Dörrie szerint az Etil megnevezés a Kámát is jelölheti, (i. m. 157.) — Az arab forrásokban említett Etil nevű folyó nem teljesen azonos a Volgával, csupán a Káma torkolatától a Kaspi-tengerig. Feljebb a Bjelaja torkolatáig a Kámát, azontúl pedig a Bjelajót jelöli. Ez a megjelölés legvilágosabban Idriszi térképén mutatkozik meg. Ennek az elnevezésnek az emlékét — mint arra B. A. Rybakov rámutatott — a XVI. századi orosz források is megőrizték, melyek a Bjelajára a 'Belaja Volozka' megjelölést alkalmazták. [Rybakov, B. A. Russkije zeml'i po kart'e Idrisi 1154 goda. KSIIMK. 43 (1952) 12, 27. ris. 8.] 7. Bromberg, J., Zur geographie der reisen des dominikaners Julien. Anzeiger der FUF. XXVI. (1940) 70. 8. Perényi J., A Magna Hungária kérdéséhez. Magyar Nyelv. 55 (1959) 496—499. 9. Ezt a feltevést László Gyula is magáévá tette. László Gy., őstörténetünk legkorábbi szakaszai. (Bp. 1961) 28—29. 10. Perényi J., i. m. 498—499. 11. Uo. 497. 12. Györffy Gy., i. m. 21. 13. Czeglédy K., i. m. 285. 14. Perényi j., i. m. 497. 15. Rybakov, B. A., i. m. ris. 14. 16. Ibn Fadhlan leírja, hogy a három tótól (ez a Bulgár városától nem messze lévő Tri Ozero), ahol a bolgár fejedelem szállása van, körülbelül egy farszak (tizenkétezer lépés) távolságra van'az Etil (Volga), melynek partján vásárterület van, ahol sok értékes árucikket kínálnak eladásra. A folyón az orosz kereskedők hajói kötnek ki, akiknek a parton nagy, fából készült raktáraik állanak. Az itt kikötő idegen hajók áruiból a bolgár uralkodó tizedet szed, minden tíz rabszolga közül is egy őt illeti. [Ко vale vs ki, A. P., Kn'iga Ahmeda Ibn-Fadlana о jevo put'esestviji na Volgu. (Har'kov, 1956.) 138, 140—141, 142.] A bolgárok kereskedelméről és vámszedéséről tudósít Ibn Ruszta is. [A magyar honfoglalás kútfői. Szerte. Pauler Gy. és Szilágyi S. (Bp. 1900) 164—165. — A továbbiakban: MHK.] — A régészeti kutatások is megerősítik Ibn Fadhlan tudósítását. A Bulgártól mintegy 7 kilométerre, a Volga partján feltárt AgaBazart kétségtelenül azonosítani lehet az általa említett kikötővel és kereskedőteleppel. Az előkerült régészeti leletanyag igazolja a település X. századi fennállását. V. ö. Ziromskl, В. В., Aga—

Bazar, MIA, 42. (Moskva, 1954) 325—339. 17. Nagy G., i. m. 85.; Györffy Gy., i. m. 224.; Ua., Krónikáink és a magyar őstörténet. (Bp 1948) 73. — A burtaszokban a kutatók többsége a mordvinok egyik (keleti) néprészét látja. [Györffy Gy., Krónikáink... 72.; Ua., Napkelet felfedezése. 224.; Gol'mst'en, V. V., Burtasy. KSIIMK, 13 (194€) 17—25.; Smirnov A. P., Ocerki drevn'ei istoriji mordvy. Trudy GIM. vyp. XI. (Moskva, 1940) 142, 145.; Ua., К voprosu о burtasah. KSIIMK, 40 (1951) 45—50.; Ua., Ocerki drevn'ei i sredn'evekovoi istoriji narodov Sredn'ego povolz'ia i Prikam'ia. MIA, 28 (Moskva, 1952) 157— 161.] — E. A. AHhova a burtaszokban nem mordvinokat lát, hanem tőlük etnikailag különböző népességet. (Alihova, E. А., К voprosu о burtasah. SE, 1949. No. 1. 48—57.) — P. D. 62