A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Püspöki Nagy Péter: Rovásírásos emlékeink olvasásának elvi kérdései - Püspöki Nagy Péter: Prinzipielle Fragen des Lesens unserer Runenschrift-Andenken

baltán levő állatkép alatt látható karcolatok jellege már a román régészek között is vitát keltett. Roska Márton szerint, akire a szerző hivatkozik, „első tekintetre füre emlékeztetnek, de amelyeket O. Tafrali és Morlet is írásjegyeknek vél". Lásd: NyírÉvk. III., 109—110. A szerző a képen látható 9 egyszerű vagy keresztezett vonalkából — néhány módosítással — szabályos, 8 jegyből álló rovásjelsort alkotott. A képen látható vonalkák és a rekonstruált átírásuk a szerző szabados paleográfiai felfogásának további példája. Ha feltételesen mégis tárgyalási alapként kezeljük az állatkép alatti rajzot és elismerjük róla, hogy rovásírással készült, még abban az esetben is három rekonstrukciós szélsőségre bukkanunk: a) Jobbról a második karcolat — mely a latin V betűhöz hasonlít — semmiképpen sem tekinthető a rovásírás „R" betűjének, mert annak egy változatára sem hasonlít. b) Az állát mellső két lába alatt látható két vonalacska rovásos „Zs" betűvé való átalakítása teljesen önkényes. Ha ugyanis az összekötő vonalak elkoptak volna, akkor a két szár is szükségszerűen elkopott volna, mert nagyon kis kopásfelületről van szó. c) Bal oldalt az utolsó előttihez — göröghöz — hasonlító karcolatot a szerző által annyira propagált „száras S" (veláris „S" rovás jel) gyönyörű példányának tekinthetők és ezért meglepődünk, hogy miért változott át a rekonstrukcióban egy elpacázott rovásos „G" jellé?! A három paleográfiai ellentmondás önmagában elegendő a kétkedéshez. Sőt, nagyon természetesen elképzelhetjük, hogy az őskori állatrajzoló egyszerűen füvet rajzolt az állat lába alá. Nehezebb viszont elhinni, hogy a kőkorszakbeli bizonytalan fajú állat alá a XV. században egy csángó-székely állattani magyarázatként felrótta volna „Deres ez és igás". 4. Csallány Dezső legújabb rovásközleményében „Rovásírásos emlékek a Kárpátmedencében" (NyírÉvk. XII—XIV., 135—161.) 15 pontban két témakörben nyilatkozott. Az első öt pont az íráselmélet területére tartozik, melyben sommásan ugyan, de mégis kibővítette a második fejezetben elemzésre kerülő 1968-as évi álláspontját. Legújabb közleményében, a magyar rovásírásban már négy csoportot különböztet meg: a székely—török, székely—magyar, a magyar és végül a 15. pontban az avar csoportot. Megjegyezzük viszont, hogy minden nemzeti írás (ilyen rovásnak nevezett magyar írás is) írásjeleinek kialakításában bekövetkezett formaváltozásokat csupán idő, területi és célokbeli hatásokkal magyarázhatjuk helyesen. Ezt illusztrálja a latin írás római kori, karoling, gót, humanista, sőt korunkbeli kivitelezési alakulása is. Hasonlóan követhetjük a célokok hatását az írásváltozatok kialakításában, Bizonyítja ezt a könyvírás, kancelláriai írás, oklevélírás és epigráfiai írás léte. Ennél az oknál fogva a magyar nemzeti írás időbeli, területi és alkalmazási körülmények folytán bekövetkezett változásait nem magyarázhatjuk etnikai alapon. Sajnálatos viszont, hogy a szerző legutóbbi közleményében sok a kétes eredetű és hamisítványgyanús adat is. (Ilyenek: a nagyszombati térkép 7. sz., a lőcsei rovásemlék 10. sz., a parajdi kőrovás 12. sz., a kecskeméti sárgarézlap és a jászsági vörösrézrúd.) Hasonlóan hitelt nélkülözőnek kell tekinteni az állítólagos I. István király féle. a rovásírás használatát betiltó rendelkezést is. Kronológiai szempontból súlyos hiba van magában a keltezésben. A „IX.-Cal. oct.", ami szeptember 23-át jelent, sem az idősebb Jakab (július 25.), sem az ifjabb Jakab (akkor május 1.) ünnepével nem egyezik. Az indikció hiánya is feltűnő a hiteles I. István-féle okiratok datálási formulájával való összevetéskor. Az állítólagos avar eredetű emlékek kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy az avar nyelv rendszerét és szókincsét ez idő szerint nem ismerjük. A magyar és avar nép 49