A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 15-17. - 1972-1974 (Nyíregyháza, 1982)

Szathmáry László: Magyarország honfoglalás kori népességének termete

csak a femur és a humerus legnagyobb hosszúsága alapján végeztem. Ennek következtében a rekonstrukció reprezentációja a közölt eredmények lehetőségeinél némileg alacsonyabb, de szűkebb határok között variál. (Azon X. századi szériák esetében, ahol a végtagcsontok minden mérete rendelkezésre állt, BREITINGER (1938) és BACH (1965) módszerével a legtöbb esetben a femur és a humerus hosszából számított termetértékek állnak az individuális átlagértékekhez legközelebb.) d) A termet kategóriánkénti megoszlásáról A MARTIN (1928) által leírt termetkategóriák recens népességek termetének empirikus gyakorisági eloszlásainak vizsgálatán alapszanak. A testmagasság rekonstrukciójára szolgáló eljárások azonban jelentős transzformatív tulajdonsággal rendelkeznek. Ez elsősorban a termetértékek és átlagértékek vonatkozásában értendő, s ha egyazon eljárást követünk, a termetbeli komponensek relatív gyakorisági arányait lényegesen nem érinti. Fennáll azonban annak a veszélye, hogy pl. a magas termetkategóriában leptokurtikus eloszlást kapunk, s így a termetkategóriák szerinti megoszlásnak semmilyen differenciatív jelentősége nincs. Jelen vizsgálataim alapján úgy tűnik, hogy BACH (1965) eljárásával — BREITINGER-ével szemben (1938) — legalább 5%-os szinten szignifikánsan leptokurtikus eloszlás várható, ami a magas termetkategóriába esik. Ez a jelenség a BACH—BREITINGER módszer megbízhatóságát jelentősen csökkenti. Vizsgálataimban, ha egy népességnek csak a termetkaitegóriánkénti megoszlása volt publikálva, ezt a hasonló szempontok szerinti értékelésikor figyelembe vettem. A X. SZÁZADI NÉPESSÉG TERMETÉNEK KORÁBBI VIZSGALATA Hazánk honfoglaláskori népességének termetével BARTUCZ (1938) foglalkozott behatóbban. Munkájában a székesfehérvár-rádiótelepi, a pilinyi, a hencidai és a kenézlői temetőkben feltárt csontvázak (41 férfi és 39 nő) alapján a honfoglaló magyarság termetátiagát férfiak esetében 163,64 cm-nek, nők esetében 152,5 cm-nek határozta meg. Végkonklúzióként megállapította, hogy a honfoglaló magyarok termete szűkebb határok közötti értékeket vett fel, mint azt a jelenkori népesség esetében tapasztalhatjuk. Ebből a honfoglalók taxonómiai összetételének a mainál egységesebb voltára következtetett. Az említett négy temető közül azonban csak a két utóbbi X. századi. A székesfehérvár-rádiótelepi temető használata a XI. századra is kiterjed, míg a pilinyi a XI. szazadra tehető. Az alacsony egyedszám, a kevés lelőhely, illetve a kronológiai eltérések miatt ezeket az eredményeket feltétlenül kritikával kell fogadni. BARTUCZ ebben a tanulmányában honfoglalókról ír, s nem veszi figyelembe a honfoglalás korában hazánk területén élt népességeket (illetve ezeknek leszármazottjait), melyek etnikailag, taxonómiai összetételükben és strukturálisan is differenciált összetételűek voltak. Ezért fokozottan hangsúlyozom, hogy a továbbiakban vizsgálataim a X. századi népességekre vonatkoznak, etnikumra való tekintet nélkül. VIZSGALATAIM EREDMÉNYEI Magyarország területén a X. században élt férfiak termetátiaga a szakirodalomban közölt vizsgálatok alapján 166,09 cm. Ez 2,56 cm-rel magasabb, mint a BARTUCZ (1938) által megállapított érték (1. táblázat). Az új vizsgálat (tehát a BREITINGER és BACH módszerével a femur és a humerus hosszúsága alapján meghatározott testmagasság) még ennél is magasabb 2,80 cm-rel (168,89 cm). A magasabb egyedszám elle190