A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 12-14. - 1969-1971 (Nyíregyháza, 1972)

Erdész Sándor: Fehér kígyó a magyar néphagyományban

FEHÉR KÍGYÓ A MAGYAR NÉPHAGYOMÁNYBAN A magyar népi hitvilágban a kígyóhoz szokatlanul széles körű hiedelemanyag fűződik, holott hazánkban a kígyó korántsem sorolható a nagyszámmal előforduló állatfajták közé. Hiedelmeinkben, mondáinkban, meséinkben, balladáinkban, közmondásainkban a kígyó igen gyakran szerepel,

1 gyakrabban, mint akármilyen más házi-, vagy vadállat. A kígyómondák és hiedelmek nagy számát nem tarthatjuk különösnek akkor, amikor a kígyótisztelet történeti fejlődését, a szomszéd népeknél elfoglalt szerepét is figyelembe vesszük. A kígyó tiszteletének gyökerei ősi időkbe nyúlnak vissza. Tasnádi Kubacska írja, hogy a kígyó „a legrégibb testalak, amelyet a gonosz hatalom magára öltött." Például „a naga, az ázsiai kobra tisztelete apáról-fiúra száll. Olyan régi, mint a méregtől való rettegés érzete."

2 Ez a tisztelet, mely bizonyos mértékig félelemmel párosul, Ázsiában és Európában mindenütt elterjedt, s a magyarság hitvilágába is behatolt. Ugyancsak a mérges kígyóktól való félelem magyarázza a székely pásztorok szokását, amely szerint a kígyónak külön ünnepet szentelnek. Mint Téglás Gábor írja: „A kígyó ünnepet tavasszal Elek napján tartják meg abban a szent hitben, hogy a kígyók ekkor bújnak elő földi odvukból s velük a természet is újjáéled s a marhaállományra kívánatos, tavaszi zsendülés így biztosabb és foganatosai)!) leend. "

3 | A totemisztikus ősállatok között sem ismeretlen a kígyó, több európai és ázsiai nép is kígyótól származtatja magát.

4 Mivel a kígyó- és sárkány hiedelmek eléggé összefonódtak, a sárkányképzetek szintén erősítették a kígyó tiszteletét. A magyar hiedelemanyagban két fő kígyótípussal — mitikus kígyóval és közönséges kígyóval — találkozunk. A mitikus kígyó — legyen az házikígyó, fehér kígyó, vagy kígyókirály — fehér színű és különös természetfeletti tulajdonságokkal rendelkezik. A házikígyó, melyet gyakran fehér kígyónak neveznek, a házban lakik és mindaddig szerencsét hoz, amíg meg nem ölik, vagy meg nem csonkítják. A mezőn, erdőben élő fehér kígyó húsának varázsereje van: aki ebből eszik, megérti az állatok beszédét. A fehér kígyót a kígyók királyának tartják. A kígyókirály !AaTh 285, 285D, 433, 507C, 670, 671, 672C, 672D, 673 és 751B mesetípus (Antti Aarne-Stith Thompson: The Types of the Folkstale. FFC 184. Helsinki, 1961.); „Sárishasú kígyó" balladatípus (Csanádi Imre— Vargyas Lajos: Röpülj páva röpülj. Bp. 1954. 268.); O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. Bp. 1966. 2 Tasnádi Kubacska András: A mondák állatvilága. Bp. 1939. 8, 12. 3 Téglás Qáhor: Pásztorszokások Csíkgyergyó határszéli községeiben. Népr. Ért. 1913. 296. 4 D. E. Ghaitun: Der Totemizmus bei den Völkern der Alten AVeit. EthnografischArchäologisehe Zeitschrift. Berlin. 3(1962). 145, 154, 157, 161.; Otakar Nahodil: Überreste des Totemismus bei den tungusisch-mandschurischen Völkerschaften. Acta Ethnographica. Bp. VII(1958). 147. 73