A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 12-14. - 1969-1971 (Nyíregyháza, 1972)

Csallány Dezső: Avarkori páncélok a Kárpát-medencében (I. rész)

BEVEZETÉS Amióta az ember a támadófegyvereket: a lándzsát, az íjat és nyilat, a tőrt, a kardot, a szablyát feltalálta, azóta sokféleképpen védte ki a lövő-, vágó- és szúrófegyverek hatását. A támadás eszközeinek tökéletesedésével, az elhárítás módja is lépést tartott. A támadó- és védőfegyverek eredete a régibb kőkorszak homályába vész el. A védőfegyverek fejlődése két irányba haladt. Az egyik mód, a test elé helyezett pajzzsal, a másik magának a testnek felvertezésével hárította el a támadás erejét. Gyalogos népek főként a pajzsot, lovas népek inkább a vértezetet használták, mert hadviselési módjuknak az felelt meg legjobban. A népvándorlás korában mindkét védekezési mód igen elterjedt. A vértezetek rendeltetésük szerint a sisakok (fej-, arc-, nyakvédők), a páncélruhák, a törzs- és a mellpáncélok, kar- és lábvértek, valamint az állatvédő páncélok között oszlottak meg. A népvándorláskori páncélokra vonatkozó régészeti kutatás és irodalom igen szegény. Ennek oka az, hogy a bőrből, nemezből, szaruból, esetleg fából készült védőfegyverek elkorhadtak, a csontból, vasból vagy más fémből előállított teljes vértezetek pedig csak a legritkább esetben találhatók meg a sírokban. Az ilyen leletek gyér volta, egyes kutatókban azt a hitet keltette, hogy a páncél viselete a népvándorláskori népeknél nem terjedt el. Az ezirányú újabb kutatások azonban világosan bizonyítják, hogy a páncélok hordása éppoly gyakori és általános volt, mint mondjuk az íjak és nyilak használata.

1 A páncél nemcsak védőfegyvernek számított, hanem bizonyos társadalmi osztályhoz való tartozandóságot is szimbolizált. A védőfegyverek birtokolt mennyisége rangfokozatot jelentett, az előkelőség kifejezője volt. Az elhunyt magas méltóságát a mennyiség hangsúlyozásával emelték ki. Egy IX. század eleji görög nyelvű bolgár-török feliraton a következőket olvashatjuk: „. . . bagatur bagainnak összesen 53 páncélja és 45 sisakja van."

2 A népvándorláskori sírleleteinkben gyakran fordultak elő vaslemezekből (lamellákból) álló páncéllapocskák, pikkely-, lánc- és gyűrűpáncél maradékok, de mivel ezek csak részlegesen, jelképszerűen kerültek a halott mellé, rendeltetésüket Sebestyén Károly, Rejtélyes csontok népvándorláskori sírokban. — Rätselhafte Beinplatten in den Gräbern der Völkerwanderungszeit: Dolgozatok (Szeged), VI. (1930), 178-204, 220. - Szegedi Kiadványok, I. 1 (1931), 3-29, 30-45. - Sebestyén К., „A sagittis Hungarorum. . . ". A magyarok íjjá és nyila. — Bogen und Pfeil der alten Ungarn: Dolgozatok, VIII (1932), 167-226, 227-255. - Szegedi Kiadványok, I. 5 (1933), 3-62, 63-91. Fehér Géza, A bolgár-török műveltség emlékei és magyar őstörténeti vonatkozásaik. — Les monuments de la culture protobulgare et leurs relations hongroises: Arehaeologia Hungarica, VII (1931), 151. lap 98. kéj). 9