A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Molnár Mátyás: Adalékok Tompa Mihály Szabolcs-Szatmár megyei kapcsolataihoz

A fecskéhez с. verse valamelyest felszabadultabb. Ebben boldogan kiáltja oda a vándorútra induló madárkának szíve boldogító titkát: Ah, pedig, ki lenne párom, Holtaiglan tiszta, hív, S magzatimnak édes anyja: Megtalálta már e szív! Előbb még ajkára tolul a bizonytalanság, hogy hol talál helyet, ahol megtelepedhet, de nyomában ott a reménykedés: Ad az Isten egy helyecskét, Hol megrakjam fészkemet. Az ifjúkori idillt — a költő szándéka ellenére — megzavarta a Vallomás c. vers. Ezt 1843-ban írta Tompa, abban az időben, amikor a Böszörményi Károlynak küldött levelei még a Kati iránti szenvedélyes szerelméről tanúskodnak, s így alig hihető, hogy a költői szándék az lett volna, amit a leány kiérteni vélt belőle. E versben ugyanis Tompa kicsúfolja a férfiak csapodárságát, szerelmük állhatatlanságát, mivel hízelkedő, szerelmetbizonygató szavakkal veszik körül a lányokat: És az ajk, a szív bolondja, Mézes-mázos ige rajt; Szól nem érzett fájdalomról, Üdv —, hűségről, sírhalomról, Esküszik, könyörg, sóhajt. De mind ez csak hitelt nem érdemlő szó; ki is oktatja a hiszékeny lányokat: S mit tagadjam, drága szépek! Mindezeknek hinni baj! S ha fel is ébred a férfi-lelkiismeret, kínos álom gyötri: az emlékül adott hajfürtből font ostor várja egy kolostor cellájában. De ahogy az álom eltűnik, megint visszatér a csapodárság. Azért telik még a jobbik énjéből a figyelmeztető szavak megismétlésére: Lányka! esd az ifjú, s annyi Szóvirágot összefűz Hízelgése fonalával; Meg ne csaljon szép szavával! Mert szerelme szalma-tűz. A Vallomás a Honderű-ben jelent meg,

20 Böszörményi Katalin is olvasta, és úgy értelmezte, hogy a versben Tompa önmagáról fest képet. Ugy érezte, a költő becsapta őt, amikor szerelméről vallott és hűségéről esküdött, és ezért végtelenül megsértődött, megharagudott. Mikor Tompa ennek hírét veszi, 20 Megjelent a Honderű 1843. szeptember 9-i számában. 234