A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)
Molnár Mátyás: Adalékok Tompa Mihály Szabolcs-Szatmár megyei kapcsolataihoz
Egészen elfelejteni azonban sohasem tudja a lányt. A bátyjához intézett leveleiben mindig van egy-két szava — jó kívánság, üdvözlet — a Kati számára. 1846-ban, midőn Népregék és mondák c. kötete megjelenik, a lánynak is küld egy példányt, saját kezű bejegyzéssel: „Böszörményi Katalinnak a szerző. Jún. 4. 1846" 17 1848 elején még arcképét is elküldi Böszörményi Károlynak. Nem azért, hogy felújítsa húgával a kapcsolatot, hanem hogy megtudja: emlékeznek-e még rá, s hogy levonja a végő tanulságot: „...sok kedves, illatos virága, gyümölccsé nem érve, hull le az életnek előlünk". 18 Belenyugvással fogadja el az életnek ezt a tanítását: „. . . legjobb lesz egymást többé nem látnunk; mint alkalmasint fog is történni." 19 Megérzése beteljesedett, többé nem találkoztak. Hanem azért élete végén mégegyszer megláthatta a Kedvest — igaz, csak fényképen, de a sír szélén álló, megtört költő nem is kívánt többet. Az ifjúkori nagy szerelem természetesen gazdagította Tompa líráját bár az e korszakban írt szerelmi versek általában nem különösebben jelentős darabjai költészetének. Tompa tehetsége lassan bontakozik ki, ós a Kati iránti szerelem idején költői fejlődésének még kezdeti szakaszában van. Versei az almanachlíra hatását mutatják: a búsongó póz, az élet diadala helyett az elmúlás elégiája, az érzelmek mélységének őszinte feltárása helyett a szentimentális szenvelgés — mindez szinte természetszerűleg következik Tompa rendkívüli érzékenységéből, a sok-sok megpróbáltatástól, a létért való küzdelem erőfeszítései által formált egyéniségéből. Természetszeretetéből is még csak néhány vissza-visszatérő képre telik, és a hasonlóan szűk körű szókincs csupán az édeskés hangú udvarolgatáshoz elég. Lassan azonban lefeslik róla az almanach-líra hamis pátosza, hangjában, nyelvében, kifejezési formájában a mélyen átélt érzelmek őszinte, emberi kifejezése válik uralkodóvá, az elszigetelt szerelmi érzés helyett a költő teljes személyisége kitárulkozik, az egyéni érzelem összefonódik a legnemesebb közösségi érzéssel. A Böszörményi Katalin ihlette szerelmi költészetében nyomon követhetjük a költő szerelmének szakaszait: az érzelmek ébredését, a szerelem kivirulását és elhalványulását és a késői visszaemlékezést, és párhuzamosan Tompa igazi költővé érését is megfigyelhetjük. Lássuk ezeket a verseket. 1841 novemberében Laskodon írja Ligetben c. versét. Szerelme ekkor még csak ébredezik, érzelmeinek kifejezésére még nincsenek érzékletes képei, szavai. A vers inkább a lelkén eluralkodó borongás kifejezése, az elmúlás képének megfestése. A dértől sárgult lomb, a zizegve hulló falevelek: mind a halál gondolatát idézik benne. Nem szerelmet kór a lánytól, hanem azt, hogy mondjon majd érte egy fohászt a sírhalmánál. Mintha érezné, hogy a bontakozó szerelemből soha nem lesz beteljesedés. Ugyanez a hangulat uralkodik a Megnyugvásban is, és ugyanez a kép adja a költő tollára a szót: az őszi hervadás látása készteti búcsúra. Megnyugszik, a haláltól nem fél, hiszen „zöld hant alatt nyugodni jó", s csupán, arra kéri a lányt, hullajtson néhány könynyet a sírjára. A költő érzelmének kifejezése itt is belevész a korában divatos érzelgősségbe. 17 Vozári Gyula: Tompa Mihály életéhez. Figyelő. 1881. év. X. köt. 82. 1. 18 Tompa Mihály levele Böszörményi Károlynak. 1848. március 18. TML, I. k. 70. sz. levél. 19 Uo. 233
