A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Fintha István: A Szamos hazai szakaszát kísérő meredek partfalak madarai

is igen nehezen áll helyre. Messzehangzó riasztójelzéseiket a környék madarai jól ismerik. A fiókáknak gyors fejlődésükhöz sok élelemre van szükségük. Az etetési időszak a kirepülési követő néhány napot is ideszámítva másfél, ill. csaknem két hónapig tart. Nemcsak fészkelésükben, hanem táplálékszerzésükben is társas madarak. Egy kolónia területén fészkelő párok együtt vadásznak, egyszerre etetnek. Vadászatuk ós az etetés intenzitása változó, bizonyos ritmussal rendelkezik. A fő etetésidők, amikor mozgásuk a legkoncentráltabb, a következők: az első reggel 6—7 órától 8—9 óráig; a második 10—12 óra között zajlik le, a harmadik pedig közelítőleg délután 2—4 óra között. Mindkét szülő etet, gyakran egyszerre érkeznek. Míg az egyik benn tartózkodik az eleséggel — ami átlagosan 8—20 mp-ig tart, a másik egy kiemelkedő helyen figyelő pózt véve fel, várakozik. Az etető, kifelé legtöbbször hátrálva jön ki a szűk folyosón, de gyakran látni, hogy csőrrel előre érkezik a fószeküreg nyílásához. A terület Meropsainak a természeti csapásokról nem beszélve az emberen kívül más ellensége nincs. Gyors, rendkívül ügyes röptük, valamint közösségi erejük miatt a ragadozó madarak nem képesek hozzájuk férni. Vadászterületükre tévedő más fajú madarat gyakran szigorúan elűzik. A kakukkot is megzavarják, ha a galériaerdőből, kedvenc tartózkodási helyéről erre téved. Riparia riparia Míg a Szamos magaspartjain csaknem mindenütt jellemző a Merops jelenléte, Riparia manapság igen kevés helyen, ritkán fordul meg a tájon. Ennek oka főként a bevezetőben részletezett fészkelési igényeiben keresendő. Nem állítható tehát, hogy a Meropsszal nem fér össze, de világosan kitűnik az, hogy megtelepedésében a partfal laza, homokos üledékfrakcióit kedveli. Amúgy is csekély száma egyre fogy, s csak elvétve látható — legtöbbször csupán az elvonulását megelőző gyülekezés idején. Ilyen vonuló seregeit többször láttam, amint a folyó mentén haladva a magaspartról aláhajló gyökereken meg-megülve, vadászgatva zajongtak a víz fölött. Valószínű, hogy a Szamos országhatár fölötti szakaszáról, valamint az északabbi vidékekről szedődhettek össze. Megtelepedésüket 1954—1966-ig összesen 5 alkalommal figyeltem meg. Az elsőkkel április 20—25. táján találkoztam, őszre kelve augusztus 10—15. között már valamennyien elmennek. A legkésőbbi dátum, amikor találkoztam velük vonulás közben: 1958. aug. 18. Táplálókát szívesebben szerzi legelők, vízkörnyék szomszédságából, mint szántóterületek fölött. Vadászata közben gyakran keveredik más fecskefajokkal, — jól összefér a Hirundóval és a Delichonnal. A Riparia gyér számára nem kevéssé jellemző, hogy a vízszóli lakosság jobbára csak névről ismeri. Helyenként a partirigónak nevezett Meropsot mondják partifecskének. Passer montanus Az egész területet nagyjából egyenletes eloszlásával jellemzi, tekintet nélkül a partfal anyagára. Lehasadozó agyagtömbök szélesebb-keskenyebb réseit éppúgy lakja, mint a homokba vájt üregeket, vagy az elhagyott, megásott, bejárójú gyurgyalagfolyosókat. Fészkét a nagy tömegű fűszál ós toll már messziről elárulja. 277