A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Molnár Mátyás: Adalékok Tompa Mihály Szabolcs-Szatmár megyei kapcsolataihoz

Tompa sok levelet váltott papatársával és barátjával, erre utal Görömbei Péter a Litkei Tóth Péterről írt nekrológjában: „A megboldogult levelei között Tompa Mihálynak is számos levele van, melyek közül az értékesebbeket kiválogatni az elhunyt koszorús költő iránti tisztelet, s az irodalom jól felfogott érdeke is parancsolja".

06 Ügy látszik, a „számos" levélből mindössze ötöt válogattak ki, ezeket Görömbei Péter nagykállói lelkész 1878-ban publikálta.

67 A fennmaradt levelek többségükben személyes közléseket tartalmaznak. Tompa részletesen tájékoztatja barátját egészségi állapotáról, s e beszámolók híven tükrözik kedólyváltozását, mely betegsége elsúlyosodásával mind mélyebb pontra kerül. 1846-ban január 1-én, Pestről küldött levelében miután elpanaszolja betegségét, így vigasztalja barátját — és önmagát: „De semmi baj azért! én kaczagok világos nappal és sötét éjfélben, nagyokat, irtóztató nagyokat! hogy „rá isten ember megborzadoz!" —- s bár isten ós emberek elhagytak: én magamat el nem hagytam, és elhagyni nem fogom!"

68 Pedig betegsége mellett könyve kiadásának gondja is ránehezedett. 1845 decemberében azért is ment Pestre, az irodalmi élet központjába, hogy megpróbálja kiadatni népregéit és mondáit. Ez azonban a barátok és a sajtó embereinek bíztatása ellenére sem ment simán. Miután úgy érezte, „isten és emberek" elhagyták, kénytelen volt azt az igen bizonytalan lehetőséget választani, hogy előfizetőket gyűjtsön könyvére. Bizonyára ennek szokatlan eredménye táplálta reménységét nemcsak költői sikere, hanem egészségi állapota jobbrafordulása iránt is. így számol be erről barátjának: „Praenumeransaim száma irtóztató megnőtt, vagy is aláíróim száma, s ha szétnézek ma holnap 4—500 lesz. Ne félj édes barátom! azaz ne félts engemet! jobban leszek és könyvemet kiadom; jobban kell lennem! és könyvemet ki kell adnom!!!"

68 Hová lett ez az ifjúi bizakodás, élni — és alkotni — akarás, mely betegségen, aggodalmon, borúlátáson felülemelkedett! ? A mintegy két évtizeddel később 1866 júniusában kelt levelet a kétségbeesetten panaszkodó, minden reményét vesztett, halni kívánó ember írja: „Éppen 18 éve annak: hogy én Hozzád, a hidegvízről levelet írtam. Jó Isten, mily különbség akkor és most! Akkor egy kis hypocondria, most gyógyíthatatlan baj; akkor ifjúság, jövő és remény, most az ellenkező! Én barátom 14 hó óta amaz iszonytató betegségben vagyok, mit szívtágulásnak — hypertrophia cardis-neveznek; nincs, nem lehet fogalma embernek arról a pokoli kínról, mellyel ez a baj jár: élni nem lehet, meghalni nem lehet benne; gyógyítani hasonlóképp lehetetlen. íme, az élet derekán, munkásságom, boldogságom, megelégedésem javában ily tragicus sors! Nem tagadhatom: hogy lelkem keserűséggel van telve. Megcsalt az élet. Becsületes, munkás, mértékletes voltam s imé!"

70 A vigasztaló baráti sorokra is reményvesztetten válaszol: „Szívesen köszönöm baráti válaszodat, s vígasztalásodat! fájdalom! hogy sem lelkem, 66 Görömbei Péter: Litkei Tóth Péter emlékezete. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap. 1878. 1878. 898-—904. hasáb. 67 Protestáns Egyházi és Iskolai Lap. 1878. 1108—1109. hasáb. 68 Tompa Mihály levele Litkei Tóth Péternek. 1846. január 1. TML, I. k. 35. sz. levél. 69 Uo. 70 Tompa Mihály levele Litkei Tóth Péternek. 1866. június 21. TML, II. k. 831. sz. levél. 252