A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Molnár Mátyás: Adalékok Tompa Mihály Szabolcs-Szatmár megyei kapcsolataihoz

Emlékezem... szép őszi este volt, — Sárgán hulltak a fáknak lombjai; Midőn a szív csordultig tele van, Hanem az ajk nem tud mit mondani; Fiad' s leányod' karjaimra öltve: Kimentünk a berekbe, a mezőre. Érzelminknek nem volt szüksége szóra. . . Oh, az az est, az a szent, boldog óra A titok s emlék pecsétje alatt: Örökre itt, itt. . . lelkemben maradt! Abban reménykedik, hogy övé lesz a lány, s vele együtt korán elvesztett édesanyja helyett anyát is nyer, s lesznek, akik megértik és megosztják örömét s bánatát: S mert nincs, ki vonna hű meleg szívére, Fájdalmam és örömim osztva, értve: Anyám helyett, ah mint óhajtanám Jó hölgy, neked mondhatni ezt: anyám! Tompa Mihály Böszörményi Károlyhoz írt leveléből tudjuk, hogy a család szívesen fogadta a verset. „Nyílt levelem — mondod — szívesen vettétek, -— örülök édes Károlykám! talán meg nem haltam még emléketeknek, — én — mit ott írtam csak árnyát írtam ki keblem érzeményének, mit irántatok érezni soha meg nem szűnök."

23 A versbe foglalt formális leánykérés után ezek a levélbeni szavak méginkább erősítették a család hitét Tompa szándékának komolyságában. A költőnek azonban nincs bátorsága házasodni. Mint már utaltunk rá, felelőtlenségnek érezné ezt a lépést bizonytalan anyagi helyzete és egészségi állapota miatt is. így az idő és a távolság egyre inkább koptatja az érzelmeket. A Szerelem с versében már jelentkezik a feledés. A szerelem fényes, meleg sugara meghalványult, kihűlt, s míg azelőtt szíve csordultig volt érzellemmel most „fagyos nyugalmat" érez csupán. A Hárfám-b&n mintegy biztatja magát a feledésre. Hárfám, ne zengj szerelmet, Feledd örökre azt! Az érzelmek lassú kihűlésén kívül az az erősen disszonáns hangütés is siettette a végleges szakítást, amely a Nánihoz c. versciklusból kicsengett. Ha négy esztendővel ezelőtt a Vallomás-ból azt érezte ki Kati, hogy abban a költő önmagáról fest képet, ebben a versben saját magát vélhette felismerni. Nem volt-e ő is ragyogóan szép, művelt, művészetkedvelő, olvasott, mint a vers Nánija? Nem neki volt-e Tompa egykor „őrjöngő imádója" ? Nem neki bizonygatta-e a laskodi hársak alatt örök hűségét? Hanem ahogyan most, a versben felidézi Tompa, — nem hagyhat benne kétséget az iránt, hogy mindez a múlté. E tudat még bántóbbnak, még élesebbnek rajzolja a vers mutatta tükörképet. Mert lehet-e örülni a női szépség ilyen ábrázolásának : Tompa Mihály levele Böszörményi Károlynak, 1844, február 20. TML, I. k. 16. sz. levél. 236