A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Banner János: Emlékezés Létay Balázsra

jelent régészeti bibliográfiában benne van a neve, sajnos csak a nekrológok közt, — az Akadémia kiadásában megjelent új bibliográfiából teljesen kimaradt. Pótolja ezt a mulasztást ez a megemlékezés. A régészeti írók névsorából azért maradt ki, mert neve alatt egyetlen közleménye sem jelent meg szakfolyóiratainkban. Miért beszélünk hát róla, mint régészről? Mint kor — és évtársa, jól tudom, hogy a keleti régészet művelésére készült, amit Erdély szelleme és Posta Béla keleti tervei egyaránt megmagyaráznak. Posta Béla szavait idézem: „A feladatává tett kutatások végezhetése hosszadalmas előtanulmányokat igényel, s ezek végzése lehetetlenné teszi a könnyű sikereket, az olcsó irodalmi babérokat. Aki tehát ezekre jelentkezik, annak le kell egy jó időre mondania arról, ami ifjú embereket leginkább szokott csábítani: az irodalmi szereplésről. Létay Balázs könnyen tette ezt; sokszor lett volna elmondanivalója, de nem hamarkodta el; várt míg teljesen, a maga egészében, megérlelődik a dolog." (Dolg. 6/1915/132). Ez a fegyelem kötötte a maga nagy feladatának lelkiismeretes elkészítéséhez és ezért maradt szegény, a 26 éves korában már jeltelen sírban pihenő Létay Balázs nyomtatásban megjelent irodalmi hagyatéka. Mert írásos hagyatéka maradt, ha máig is valóban megmaradt. De hova lett ? * Az a levelezés, mely közte és professzora Posta Béla között, londoni tanulmányútja idején, állandó kapcsolatot jelentett, élénk világot vet tudományos felkészültségére és politikai tisztánlátására. Londonból hazakerült iratai között — Buday Árpád közvetítésével — egy levél fogalmazvány töredéke került 40 évvel ezelőtt rövid időre kezeim közé. Ennek utolsó bekezdésében bámulatos előérzettél beszél arról, aminek hazánk történetében be kellett következnie. „Bocsásson meg Méltóságod — írja —, hogy ilyen sok idejét lefoglalom, de azt hiszem érdekelni fogja a következő eset. A pansióban lakik egy olasz fiatal ember is, aki tartalékos olasz tiszt. A múlt napokban azzal a kijelentéssel lepett meg, hogy ... az olaszok tulaj donképen szeretik a magyarokat, csak az osztrákot gyűlölik. Arról meg vagyok győződve, s láttam rajta is, hogy ott olyan mély lehet a gyűlölet Ausztria iránt, hogy csak a kellő alkalmat várják Ausztria megtámadására. Nem csak az, hogy Triestet, Trentot, tűzzel vassal Olaszországhoz akarják csatolni, hanem, amint ez az olasz fiatal ember kifejezte magát, „Olaszországot mindig megalázta Ausztria", s ezt soha se tudják megbocsátani. Ami az irántunk való szeretetet illeti, hát ... én meg vagyok győződve, ha úgy alakulnának a viszonyok, ... az olasz az ,,ellenségünket" segítené: ... Annyi bizonyos, hogy nincs egy jó barátunk sehol köröskörül s ezt nagyon is észbe kell tartanunk. A hazáját féltő éles látású diplomata szava lehetne ez, aki megérezte azt, ami következik, de arra nem gondolt, hogy ezt már ő nem éri meg. Nem tért ki saját sorsa elől; Németországon keresztül haza szökött és szomorú végzete beteljesedett. Már is előttünk áll Létay Balázs férfias jelleme, akit pályája kezdetén, — talán első önálló régészeti munkája végeztével — olyan nagy elismeréssel említ Jósa András. A nyíri kuruc és az erdélyi székely szíve összedobbant. 220