A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 11. - 1968 (Nyíregyháza, 1969)

Sz. Muraközi Ágota: A magyar parasztfestők és a népművészet viszonya

Szétszórt ós sokrétű alkotó táborukban két egymástól jól elhatárolható csoportot lehet megkülönböztetni ma. Az alkotók a fejlettebb kapitalista államokban városban élő kispolgárok, a főként mezőgazdasági jellegű elmaradottabb országokban többnyire parasztemberek közül kerülnek ki. Nyugaton a nagy képzőművészeti kultúrák hagyományainak szelleme hatott rájuk bizonyos mértékben, keleten a naivok művészete folklorisztikus elemeket szívott magába, mindegyikükben közös az elbeszélés naiv őszintesége.

6 Mielőtt a magyar parasztfestők problémájának néhány speciális vonását feltárnánk, szükséges nagy vonalakban vázolni a rokon jellegzetességeket mutató lengyel, csehszlovákiai és jugoszláv naiv festészetet ui. ezekben az országokban az alkotók felkutatása és műveik összegyűjtése nyomán már megszületett a számunkra is tanulságokkal szolgáló szintézis, amelynek megteremtésére nálunk a hiányzó alapkutatások miatt eddig nem kerülhetett sor. (Keveset tudunk a népies üvegfestményekről, a vásárokon, búcsúkon árusított névtelen piktorok munkáiról, amelyek már a múlt sz. végén eljutottak a paraszti otthonokba. Az 1930-as években jelentkező őstehetségek tevékenységének elemzése kívül esett a néprajzkutatók vizsgálódási körén. A tárgygyűjtések sem terjedtek ki ezekre a területekre.) A lengyel naiv festészet alkotásokban gazdag. Paraszti ága mind szellemében, mind pedig ábrázolásmódjában sokat megőrzött a népi üvegfestészet és a provinciális festők hagyományaiból. Témáik szűkreszabottak: a teremtés motívuma, a szentek és a kedvelt népi hős, Janosik életéből vett jelenetek fordulnak elő legtöbbször az ábrázolásokon. Az első világháború előtt a parasztszobák falát többnyire vallásos témájú képekkel díszítették. Vásárokon, búcsúkon árusították ezeket a képeket, maguk a készítők, akik parasztok, vagy kispolgárok közül kerültek ki. A hagyományos paraszti igényeket elégítették ki. Mind a képszerkesztésben, mind a színhasználatban az ikonfestészet hagyományai érvényesültek. Szembetűnő a szimmetria, a centrális elrendezés, a tájak (háttér) séma szerinti alkalmazása. A figurális ábrázolások elmaradhatatlan kiegészítői az inda- és virágmotívumok, a dús drapériák, amelyek az üvegfestményeken is szerves tartozókai a kompozíciónak. A szentek öltözékét is többnyire virágornamensek tarkítják, az alakot körülvevő növényi motívumoknak ellenpontját alkotva a kép szerkezeti egyensúlyát biztosítják. A művészekben jelentkező alkotói öntudatot az individuális művészeti szellem megnyilvánulásának tekinthetjük, azonban az egyéni ötletek még a hagyományos ábrázolási rendszerbe illeszkednek bele. A magyar parasztfestószetben ezt az átmenetet nem találjuk meg a kollektív művészet és az individuális művészet között. Az első világháború után tűntek fel a lengyeleknél a világi témájú képek: romantikus csatajeleneteket és tájakat ábrázoltak, silány városi ízlést kezdtek elterjeszteni a falvakban. Ezek az alkotások sem szellemükben, sem formai elemekben nem őrizték a népi hagyományokat. A dilettáns mesterek között azonban akadtak valódi tehetségek is, mint Nikifor, Wróbel, Janeckó, Ociepka. jR. Reinfuse: Malarstvo ludowe Krakow. 1962. О. Bihalji-Merin: Naivné Umenie v Juhoslávii.Slovenské vydavatel'stvo krásnej literatury. 1964. A. Pohribny, S. Tkác: Die naive Kunst in der Tschechoslowakei. Prag. 1967. 183