A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)
Erdész Sándor: Gabonatároló építmények a szatmári Erdőháton
károlyi táblabíró „ r rakarékmagtárak Szatmármegyében" címmel egy cikket írt, mely szerint 1847-ben 202 helységben működött takarékmagtár. „Remélli azonban közlő, hogy egy-két év múlva Szatmármegye minden helyiségeiben lesznek felállítva magtárak." 22 Százhúsz év után nehéz lenne megállapítani, hogy ennek a mozgalomnak milyen hatása volt Erdőháton. Ha más nem, a mozgalom jelentőségét az a, tény is bizonyítja, hogy a gacsályi ref. egyház tulajdonosát képező szemtárola építménynek ma is takarékmagtár a neve. Ezen a nyomon elindulva próbálkoztunk az egyházi magtárak szerepével, tevékenységével megismerkedni, A gacsályi ref. egyház régi pénztári könyveiben szerepelnek az ún. „Magtári kimutatás "-ok. Az 1884. évről, az egyik oldal fejlécén a következő rovatokat találtuk: Sorszám; Bevétel, hava, napja; Befizető neve; Mennyi tőkét, hectoliter, liter; Mennyi kamatot, hectoliter, liter; Mennyi időre; Mennyi hátralék; Ellennyugta; Jegyzetek. A másik oldal fejlécérekerült a: Sorszám; Kiadás hava, napja; Kikölcsönző neve; Mennyit vett ki r hectoliter, liter; Mennyi kamatra, hectoliter, liter; Mennyi időre, év, hó, nap,Jegyzetek. A gacsályi takarékmagtárnak még a felszabadulás után is jelentős forgalma volt. A kishódosi ref. egyház magtára ugyancsak foglalkozott kölcsönzéssel. Az 1927. május 27-én felvett jegyzőkönyv szerint „magtári kötelezvényeiket megújították" 42-en, 4021 kg búza tartozásról. Kisnaményban az egyházi magtár szerepére vonatkozó feljegyzések nem maradtak fenn, viszont a lakosság emlékezik arra, hogy az egyház korábban, szükség esetén kölcsönzött gabonaféléket. Mindezek alapján úgy véljük, hogy e három erdőháti egyházi magtár ténykedése és az 1840-es évek takarékmagtári mozgalma között szoros összefüggés áll fenn. Megjegyezzük, hogy itt a magtári alapkészlet vagy már eredetileg, vagy több évtized leforgása során egyházi tulajdonba került. Magyarországon a gabonatermesztés a múlt század derekán erősen fellendült. Ez nemcsak a társadalmi átalakulásnak, hanem a termelési technika, ugrásszerű fejlődésének is köszönhető. Balogh István írja, hogy: „Az 1840— 1850-es években az Alföldön a nagy gabonakonjunktúra idején a gabonának az uradalmakban és a nagyobb paraszti birtokokon kaszával való takarása és a nyomtatás általánosnak mondható és innen mint központból terjedt a peremvidék felé, ahol elsősorban a nagybirtokokon honosodott meg." 23 Azt, hogy ebben az időszakban a gabonatermesztés Erdőháton is intenzívvé vált, beszédesen bizonyítja a fentebb vázolt magtárépítkezési hullám. A múlt század 70-es éveiben, országos tekintetben az első gabonakonjunktúra már befejeződött, mégis Erdőháton, elsősorban a parasztságnál' a szemtermesztés bizonyos fellendülése figyelhető meg. Ez a helyi konjunktúra két tényezőre vezethető vissza, egyrészt a vízszabályozás, másrészt a vasútépítés előrehaladására. 24 A Szamosszabályozó társulat 1858—1865 között a Szamos, az állam pedig 1853—1860 között a Tisza két partján komoly töltésrendszert épített ki. Ezt követően az erdőháti belvizeket is levezették, s az árvízveszélytől mentesült réteket is feltörhették. A vasútépítés — ha nem is Erdőháton, mindenesetre Erdőhátról elérhető vonalon — 1870-ben indult meg, !2 Társalkodó, 1847. máj. 23. sz. 157—158. 3 Balogh István, A paraszti gazdálkodás és termelési technika. (A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848—1914. 1. kötet. Szerk.: Szabó István. Bp., 1965.) 349—428. 14 Szatmár vármegye. (Magyarország Vármegyéi és Városai. Szerk.: Borovszky Samu. Bp., é.n.) 283, 535. 213
