A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 10. - 1967 (Nyíregyháza, 1968)
Farkas József: Bakos Ferenc a mátészalkai parasztorvos
morotváiból, vagy az Ecsedi-láp környékén gyűjti. Az év bizonyos szakaiban — május, június, július — hosszabb gyűjtőútra szánja el magát. Felpakol kétkerekű szamárfogatos szekerére és nyakába veszi a vidéket. Visz magával a magakészítette gyógyszerekből, gondosan kezelt füvekből, növényekből s útközben, ahol megszáll, kerülőknél, csőszöknél, útőröknél, tanyákon, viszonzásul gyógyítgat. Ezek segítségével felkutatja azokat a helyeket, ahol a számára szükséges növényeket, füveket megtalálja. Hasznos tanácsokkal látja el házigazdáit s felhívja a figyelmet a környéken található gyógyhatású anyagokra s azok elraktározására is buzdít. így a számára szükséges anyagokat lényegében a fent említett három helyről szerzi. Udvarában olyan növényeket szedegél, mely mindenütt található — vadszékfű, fodormenta stb. — Faluja határában azokat a növényeket gyűjti, melyek azon a részen ismeretesek — búzavirág, anyarozs stb. — A „Feketéről" — a kotus, lápos határt nevezik így Mátészalka határában a Kraszna csatorna felőli részen — szerzi a lápi, vagy vízi növényeket, — gólyahír, vízililiom stb. —Ezeket leginkább tőben vágja le a levél és a szár meghagyásával. Az egybetartozókat zsákokban csömöszöli, vagy a szekér derekába rakja. Bőrből és marhahólyagból készült tarisznyában gyűjti az olyan növényi anyagokat, melyeknek csak leveleit szedi meg. A hazafelé való szállításnál ügyel arra, hogy „kincsei" esőt ne kapjanak, ugyanis az eső nem használ a megszedett növényeknek, füveknek — mondja. Ezen alkalmakkor nemcsak növényeket gyűjt, hanem számos mezei apróbb állatokat is összefogdos. így kerül sor a Szent György nap előtt fogott kígyóra, csúszóra is, melyet a Tisza, Szamos mocsaras, csalitos partjain fogdos össze. A kígyót csak csiptettyűvel lehet fogni. A csiptettyű 2—3 méter hosszú bot, melynek az eleje 30—40 cm-re be van hasítva. A hasítékba fapecek van elhelyezve, erre pedig zsineg erősítve. A kígyó rendesen a napon alszik. Mikor zajt hall, feltartja a fejét. Ekkor a gyógyító odamegy, a bot széthasított részét fölétartva, a pecket a zsineg segítségével hirtelen kirántja, így a kígyó teste beleszorul a hasítékba. így hagyja aztán napszálltáig, amikor a fejet lemetszi és egy porcelán tégelybe elteszi, a törzset pedig hosszában felvágja, a belső részét eldobja, miután a zsiradékát megszedte. Ekkor a folyó vízében tisztára mossa, majd kiakasztja száradni. Minden kígyó megfogásához külön csiptettyűt használ. A szárítást, ha napfényes idő van, ott a helyszínen végzi, ha ez nem lehetséges, akkor valamelyik tanya kemencéjében. A napon való szárítás jobb, mint a kemencében történő, mivel a kemencében inkább megsül, míg a napon leginkább megaszalódik. A napon két hétig is eltart a szárogatás. Csodálatos látványt nyújthat, mikor egy-egy félreeső fűzesben, emberektől távol, két egymás melletti fához erősített zsinegen hosszú sorban lógnak a száradásra váró kígyótestek. Miután tökéletesen megszáradt, mozsárban vagy paprikadarálón pornak őröli. A port úgyszintén porcelán tégelybe rakja. Ezzel egyidőben gyűjti a szükséges nadály (pióca) mennyiséget is. Ezeket vízzel telt üvegekben tartja. A fogás úgy történik, hogy nadrágja szárát felgyűrve belegázol a sekély vízbe, ahol a piócák ráragadnak a lábaszárára. Ékkor kijön a vízből és sót hint rájuk, vagy levizeli őket, ezek lehullanak s ekkor belerakja az üvegbe valamennyit. Az üvegben a vizet naponként cseréli, fedő gyanánt marhahólyag szolgál. A gyógyfüvek szárítása szintén napon történik. Az egészben hazaszállított növények leveleit, virágait, otthon leszedi és kerek lemezeken szárítja. 151
