A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 8-9. - 1965-1966 (Nyíregyháza, 1967)

Csallány Dezső: Az avar törzsszervezet

AZ AVAR TÖRZSSZERVEZET Az avar birodalmat — amely az Enns folyóig terjedt —, Nagy Károly hadjáratai Toppantották össze. De ezek a hadjáratok nem voltak népírtók; a Tisza-vidéki kagáni székhely kifosztásával, a gazdag zsákmánnyal, a birodalom egy részének felosztásával, el is érték tulajdonképpeni céljukat. 1 Azonban Avaria politikai összeomlása, utódállamokra, törzsekre való széthullása, még nem jelentette magának az avarságnak megszűnését, kultúrájának, régészeti hagyatékának befejeződését. A történeti forrásokban még 875-ben is szerepelnek avarok, akik saját kagánjaik alatt élnek Sabaria és Carnuntum között. 2 Tehát a honfoglalás­(896) hajnalán is élnek, még akkor is, ha a történeti források az avarokról hall­gatnak. A hazai krónikák nem tudnak az avarokról. 3 Az orosz kútfők pedig egye­nesen pusztulásukról tudósítanak: „ . . .Az óborok ( = avarok) ugyanis magos termetűek és igen erősek voltak, úgy hogy senki sem ellenkezhetett velők, ezért is elgőgösödtek és az Isten elveszte őket és elhaltak mind Isten haragjá­tól és ma is megvan az orosz közmondás: elvesztek, mint az óborok, akiknek sem nemzetségök, sem ivadékuk nincsen . . . " 4 Az avar továbbélés évszázados vitáját, eddig a régészet vonalán sem le­hetett megnyugtatóan lezárni, 5 és az avar-magyar együttélést kimutatni. & Az egyik régészeti dolgozatomban egy olyan avar veretcsoportra mutattam rá, amely a honfoglaláson túl, a X. század első felében is élt, a karosi 1. sir honfoglaláskori ezüst szíj végében az avar hatást tükrözte; a kengyelvasak használata tekintetében pedig: az avar hurkosfülű és a honfoglaláskori típusú kengyelvas együttes előfordulását mutatta. 7 Az Atokháza-bilisicsi sírleletek, 1 Josef Deér, Karl der Große und der Untergang des Awarenreiches : Karl der Grosse, Bd. I, Düsseldorf 1965, 719 - 791. 2 Conversio Bagvariorum et Carantanorum: Pauler Gy. — Szilágyi S., A magyar honfog­lalás kútfői. Bp. 1900. — A Bajorok és Karantánok megtérése: A magyarok elődeiről, és a honfoglalásról. Bp. 1958, 150. 11. — Kniezsa I., Magyarország népei a XI. század­ban: Szt. István Emlékkönyv, II. Bp. 1938, 434.11. 3 Győr ff у Gy., Honfoglalás előtti népek ós országok Anonymus Gesta Hungarorumában r Ethnographia, LXXVI. 1965, 411—434. — Kézay Simon, A magyarok története: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp. 1958, 139 — 149. 4 Hodinka Antal, Az orosz évkönyvek magyar vonatkozásai. Bp. 1916, 35. — Melich J.,, A honfoglaláskori Magyarország: A magyar nyelvtudomány kézikönyve, I. Bp. 1929,. 414. (A szlovén Obrin, avar' népnév). 5 Györffy Gy., Tanulmányok a magyar állam eredetéről. Bp. 1959, 118 — 126. 6 Kniezsa, i. m. 435. 7 Csallány D., A X. századi avar továbbélés problémája: Szabolcs — Szatmári Szemle, Nyíregyháza 1956, 39 - 48, 1 - V. t. 3* 35

Next

/
Thumbnails
Contents