A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 8-9. - 1965-1966 (Nyíregyháza, 1967)

Szalontai Barnabás: Keresztes György nyírbátori fazekasmester munkássága

tettel arra, hogy itt ahol kikarcoljuk, úgyis belekarcolunk a rendes alapanyagba. És ez megmarad egész sárgára. Ezt karcolónak nevezzük, ugyanolyan ecsetnyélen van, mint az íróecset. Avval azt belefoglalják természetesen kifenik élesre, és belefoglalják egy nyélbe, és avval szépen ahogy karcolják úgy lehet karcolni, mint ahogy festeni. Ennek fele karcolt és fele festett. — Krómzölddel, és oxidfehérrel. Ennek ez a díszítése. — Ezt láttam Mezőtúron és Hódmezővásárhelyen. Ezt a fajtát láttam, csak az természetesen módosítva vót, mint emez, tulipán. Ezek csak akkor még nem tudták kihozni annyira a tulipánt, mint ahogy máma, hogy ki tudják hozni. (De még sokkal jobb vóna, ha tele volna borral, osztán szíj rajta, osztán a hátamra akasztanám.) Ezt a legnagyobb részben Hódmezővásárhelyen csinálják. Ez vásárhelyi minta, mégpedig ezt legtöbbet Somogyi Imrénél festik és Láz Jánosnál. Már jártam ott már náluk és láttam ott ezt a festést. Ez ugyan oxidpiros, oxidzöld, króm ebbe nincs is. — Ezt átlagban legtöbb helyen csinálják. Mert így néz ki egy búzavirág is, de inkább hasonlít a kéknefelejcshez. Ez aztán lehet minden színbe, amilyen színben akarják. — A másik cserépkulacs piros. Ezt inkább valamikor hajnalpirosnak neveztük. Míg világába vót, csak ugye meg van kopva, hát inkább csak pirosnak mondhatjuk. Hát díszítve ugyan csak zölddel van, meg fehérrel. Ezen karcolt munka nincs. Az ódalai karcolt, ezzel kötjük át a virágnak a tövit. Ahol kinő egy virág a fű között és mellette vagy levél valami fűszál, vagy rá van kapaszkodva. Tulipánnak is van, mikor hasad ki az a virága. Hát ez még szirma. Ez még most bomlik ki. Stilizált tulipánt lesz. Ennél meg már itt szegfű minta. Ez a szegfű rendbe van — de az se egész szegfű, én nem tudom, hogy itt hogy nevezik — ezt a virágot nálunk úgynevezik, hogy kádárvirág. — Ez nefelejcs. — Ez is inkább kádárvirágnak néz ki. Ez eredeti szegfű vóna, de ez is kádárvirágnak néz ki. A középső felső minta is szegfű, szárán levelek vannak. Itt lent meg az összekötő van, és még több helyen, aztán nem sikerült neki karcolni, áthuzogatta. Itt másként kellett volna áthúzni, többi rendesen van húzva. Ez itt füvet jelképez, ennél is felismerem Keresztes György kezemunkáját. Látok itt még másfajta virágot is, hajnalpiros színe vót, a kopás miatt fakult."

42 Keresztes György mind ez ideig a magyar néprajzi kerámia kutatás előtt teljesen ismeretlen fazekas volt, mert még az utóbbi évtizedekben is, a kerámiai kutatás, elsősorban a díszes, — a jelentősebb művészi értéket képviselő — kerámiákat készítő központok stílusának, díszítő rendszerének, technikájának tanulmányozását tartotta fő feladatának.

43 Ennek folytán, a kerámiaközpontoktól függetlenül az ország területén itt-ott működő, valamelyik község vagy falu egyikében-másikában meghúzódó, és a nehéz viszonyok között élő, küszködő fazekas felkutatása terén vajmi kevés eredmény születhetett.

44 Ezeknek a fazekasoknak a tevékenysége másodlagos, sőt harmadlagos kisugárzásnak tekinthető, így a díszítő művészetüket különböző ötvözetű stílusjegyek jellemzik.

45 Egy-egy fazekas kiszakadt valamelyik nagyobb Tófalvi G. magnetofonra mondott elbeszélése alapján. Bátky Zs., Ütmutató néprajzi múzeumok szervezésére. Bp. 1906. 9. Szabadfalvi J., A magyar feketekerámia és európai kapcsolatai. 1968. 3—4. (kézirat, doktori értekezés.) Egyetemi Néprajzi Intézet, Debrecen. Oyörffy I., A néphagyomány és a nemzeti művelődés. Bp. 1939. 33 — 34. 151