A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 8-9. - 1965-1966 (Nyíregyháza, 1967)
Horváth Sándor: Az 1945. évi földreform Szabolcs-Szatmár megyében
rakat semmi sem állította meg munkájukban. Segítség nélkül dolgoztak a bizottságok irodáiban, mérték a kiosztott földet a határban, verték a karókat a mesgyéken. Gyakran még ezeket a karókat is maguk készítették eL A gyávák félve kerülték el őket, vagy távolról nézték munkájukat. Csak ezek az elszánt bizottsági tagok nem féltek, nem riadtak vissza semmitől. Felosztották a földet, igénybevették az épületeket is a birtokokon, ezeket is felosztották, lebontották, és szétosztották az igényjogosultak: falusi nincstelenek, uradalmi cselédek között. De az igazán áldozatos munkára, lelkierőre, a falusi szegénységgel szembeni megértésre nem is a földosztás megkezdésekor, az első hetekben volt szükség. Még csak ezután jött a neheze. 1945 elején csak egy harcos csoport: kommunisták, nemzeti bizottságok és a földigónylő bizottságok tagjai mertek igazán harcolni a földért. Amikor azonban az országból a németek teljesen kitakarodtak, majd a fasizmus teljes vereségével all. világháború befejeződött, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Magyarországon is megbukott a régi világ, a földéhes, megbátorodott nincstelenek lettek a legfanatikusabb, legharcosabb földkövetelők. Jöttek a panaszok, a nagyszájú, mindent felborítani igyekvő emberek, akik még koratavasszal fogvacogva megbújtak, rémhíreket terjesztettek és a földreform ellen beszéltek, most, amikor látták, hogy a földosztásból mégsem lesz baj, előálltak, szervezkedni kezdtek és mindent elkövettek, hogy a rendet és nyugalmat megzavarják. Hirdetni kezdték a nép előtt, hogy nem jól lett kiosztva a föld, számba vették, hogy ki kapott, ki nem kapott, jobbra-balra küldték a panaszos leveleket, feljelentéseket írtak. És földet akartak minden áron. A rakamaziak követelőzéseit alig lehetett leinteni, akik azt akarták, hogy a faluból a módos gazdák települjenek át a Dunántúlra. A faluban ugyanis kevés volt a föld, sok a földigénylő, s ezek szerint a kevés gazda könnyebben települt volna át, mint a sok igénylő. 82 ) Tivadaron meg a volt katonák, hadifoglyok jogos igényeit próbálták elutasítani azzal: „Minek harcolt!" 83 Most már nemcsak az egyes igénylők bátorodtak fel, nemcsak az igénylők és a földigénylő bizottságok között élesedett a harc, egész falvak is harcban álltak határaikhoz közelfekvő, vagy a szomszédos falvak hozzájuk is tartozó birtoktesteinek megszerzéséért. Megkezdődött és hosszii hónapokon keresztül folyt a harc a dögei és szabolcsveresmarti földigénylő bizottságok között, évekre' elhúzódott a harc Fehérgyarmat és Matolcs földigénylői között, s a kemecsei járási földigénylő bizottság elnökének már idézett összefoglaló jelentése isa községek vitájában jelölte meg a földreform sikeres lezárásának egyik legfőbb akadályát. 84 És mindenütt folyt a harc, ahol még lehetett földet szerezni é» osztani. A földszerzés mellett komoly, furfangosan vezetett csatározások folytak az egyes birtokokon megmaradt mezőgazdasági gépek megszerzéséért is, hiszen minden község életében létfontosságú volt egy traktor vagy más mezőgazdasági gép megszerzése a szinte megoldhatatlan igaerő és géphiány idején. Hete és Csaroda vitájában a mátészalkai termelési biztos próbált salamoni ítéletet hozni: a vitatott traktort hol egyik, hol másik községnek juttatta oda. ítéleteibe azonban mindig csak a traktorhoz jutott falu nyugodott bele. 82 Uo. - 122. o. 83 Nyír. ÁL. MFH. iratai: Tivadar - 1945. 84 Uo. — Szabolcsveresmart. Kemecse, Fehérgyarmat 1945. >* 131
