A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 6-7. - 1963-1964 (Nyíregyháza, 1965)

Gombás András: Szentmihályi ólaskertek

KERÍTÉS (Gerággya) Az ólaskertek kerítését giz-gazból, trágyából és földből rakták, gallyak közérakásával is erősítve azt. Az ilyen kerítésnek gerággya volt a neve. Ez a név még a legutóbbi időkben is élt. A gerággyába, annak erősítésére karókat is vertek, egymástól 3—4 ölnyi távolságra. Gyakoribb volt azonban az, hogy a gerággyába füzet, (Salix alba), vagy bodzát (Sambucus) ültettek. A törőfüzet (törékeny) nem szerették, mert nem lehetett belőle gúzst kötni, meg nádkötéshez és kerítés korcolásához sem használhatták, ha kerítést, vagy színt csináltak nádból, vagy napraforgókóróból. Rendesen tiszai füzet szereztek és azt ültették, mert az minden említett célra jó volt. A bodzafából készült szerszámnyélnek jó volt ugyan a fogása, de kemény és télen hideg volt az ilyen szerszámnyél. Inkább nyári használatra való szerszámaik (pl. csépfa,, nyeléül használták fel. Bodzafából készült a tapasztáskor használatos mázoló (simító) is. Bogyóját orvosságnak is használták. Főzetében festettek kihagyult színű ruhát, vagy fejfát. A gerággyát védte a szeder (Rubus saxatilis) is, valamint a licijom (Licium barbarum) (LXXXIV. t. 2) és a komló (Humulus lupulus), melyek ha megerősödtek, áthatolhatatlan sűrűségűek voltak. A komlót a termés beérése után megszedték és'kenyérsütéskor felhasználták. Ebből mindig annyit szedtek és tároltak, hogy fedezze az egész évi szükségletüket. A fentebb felsorolt és a garádot erősítő, • vagy védő ültetvényekre azért volt szükség, mert nyáron, ha a garád kiszáradt, a viharos szelek nem borogatták ki, vagy nem bontották meg. Nemcsak ezt nézték, hanem az egyéb és fel nem sorolt haszonvételüket is. Ugyancsak a gerággya és a kert védelmére azt is megtették egyesek, hogy a biztosító karókat felül is kihegyezetten verték le s bizony „nem volt bátorságos azok közt éjjel botorkálni". — Vajda Bálint adatközlő szerint. A garádot a kertszomszédok közösen gondozták. Általában az volt a gyakorlat, hogy minden kerttulajdonos a közös szakasznak az egyik felét gondozta évről évre. Fája, vesszője, komlója stb. az övé volt. Hogy melyik szakasz tartozik a kertjükhöz, azt nagyon is számontartották és az utódokat is felvilágosították arról, hogy a szomszédok felől melyik szakasz az övéké. Szőllősi István adatközlő ezt mondta a garádjáról: ,,Trágyábúl vót rakva. A tetejít töviskes gallyal rakták be, de benne is vót galy. Mellette^ sűrűn licijombokrok vótak, meg szeder. (LXXXIII. t. 2.). Vót egyik-másik helyen sárfal is a gerággya helyett. A Bunyik Rádulyék sárkerítíse még az én iskoláskoromba' is megvót (1890). A ,,tekelábú zsidó" (ragadványnév = lőcslábú) telkín is ilyen gerággya vót még akkor." Idős Vajda Bálint adatközlő pedig ezt mondta: ,,A mi kertünknek is fődbül vót a kerítíse. Az én gyermekkoromba' még sok vót a gerággya. Ide rakták ki a dorongi sást, meg a esetkákát, amit a jószág meg a ju' az ajjba (alomba) belegázolt. Hatvanháromba (1863) eleresztettík a jószágot, hogy hadd mennyik, ameere lát, mer' mán télvígíre nem vót takarmány. Vagy odakötöttík a gerággyáho', hogy szálajja, amit léi. Kiette a gerággyábúl még a húszéves csetkákát is a szerencsétlen jószág. Ha megmaratt, jó vót, — ha nem, akkor megdöglött. Sok elkínyszeredett jószágot mentett meg akkor a gerággya." Öreg adatközlőim általában nem beszélnek kerítetlen kertvől és amint mondják, nem is hallottak róla. Egyetlen esetben találtam a község jegyzőkönyvében 1841-ből származó ilyen adatot egy panaszban. ,,B. Nagy Ist85