A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)

Gombás András: Juhtartás Szentmihályon (Tiszavasvári)

„mán elment belőlle a juszag". Az ilyenben pedig már nem lehetett kifeküdni a hó hátára. Az ilyet már eladta a juhász 15 forintért. Pótolta egy párral és újat vett helyette. Az ünneplő ruhája nyáron ráncolt bőgatya, bőujjú ing, fényes gombsorú derekas vagy „dobi lajbi", kalap és csizma volt. Kiegészítője a cifraszűr és a túzoktollas pásztorkalap. A juhásznadrágot, a „rajthuzli'-t télen-nyáron ünneplőnek viselték. Ez térden alul bő volt és kigombolható, mert ha kopott már, köznapivá lett. Ilyenkor ázott gazban, hogy csatakos ne legyen, kigombolták és térdig felgyűrték. A szárak két külső oldalán régi krajcáros nagyságával egyező méretű rézgombsor volt. A század elejére már csak mutatóba került egy-egy. Drága volt. Olcsóbban hozzájutott a juhász a bőgatyához. A környéken Orosz Laci bácsi a pródi bacsó viselte legkésőbb. — A kostökzacskó helye a nadrág vagy a gatya korcában volt. Kezebelije régen a hosszú és egyenes pásztorbot vagy „fejesből." Ezt követte a díszes és sárgarézfejű „kampó" vagy másként „kampósbot". Fáját elkészítés előtt rendesen trágyába ásták be és így „Mellík". Az érleléstől mogyoróbarna színt kapott, hajlékonyabb és rugalmasabb lett és nem is tört könnyen. Kampót az öreg Bolega János sokat öntött. Csengővel is foglalkozott. A kampót vésett dísszel és berakással készítette. A berakott minta vörösréz vagy ólom volt. Mai juhászok mondják, régi írások írják A régi világra emlékezve ilyeneket is elmondtak a juhászok: „Szegíny Jegínyek meg-megfordultak a kunyhónál. A juhásznál menedíket, meg ílelmet mindig leltek. A betyárral is megértette magát a juhász. Avval még ki lehetett gyönni, de a zsivány kunyhótúl kunyhóho' járt, oszt' so'se' tett jót, mer* a betyár, meg a zsivány az kettő. A szegínylegíny, meg a betyár segített is níha, de a zsivány gazember. Nagyapámék, ha rajtakapták a zsiványt, magok bíróskodtak felette. Két öreg számadó vót a bíró. Azok ítílkeztek. Amit ítíltek, azt a bojtárok hajtották vígre, níha csak eldöngettettík, megpuhíttatták, de vót úgy, hogy akasztattak is. A kútbúl felhúzták a vedret. A zsiványt a kút kolonca alá állították. A nyakára ráhurkoltatták a szamár istrángját. Azut' átkötöttík a koloncon. Őtán visszameríttettik a vedret a kútba. Egy bojtár tartotta lenn addig ameddig kellett. A többi meg gödröt ásott, amibe elfődeltík mikor mán le lehetett venni a koloncrúí." „Ilku János tudós juhász volt. Nem beszílt rúlla. Ü ott hagyhatta a nyájat. Nem ment a' sehova. Zsivány se tudott lopni a nyájábúl. Eccer egy íccaka zsivány ment az akláho'. Lopni akart. Kifogta a juhot, oszt' a nígy lábánál összefogva a nyakába vetette. De nem tudott vélle elmozdulni az akoltúl, meg a bárányt se tutta letenni. így tanálta az öreg az kolnál. Rá is szólt: „Na, lopni akartál, ebatta?" — „Na, vársz még egy kicsinnyeig! Maj" visszagyövök!" Azut' elment megint a kocsmába. Vagy kétóra múlva ment vissza. Addig a zsivány sült-főtt a ju' alatt. Csak úgy folyt rúlla a verítík. Az öreg rászólt: ,,Na, tedd le!" Ahogy letette, az öreg jót húzott a hátára a bottal. Azut', ahogy elestíbűl felállott, nyúllá vált." „Mikor a Laposon kinn laktunk, eccer egy szíp juhászruhájú ember gyött az apámho'. Szíp kivert szárú kampója vót. Bojtár akart lenni. Feltűnt, hogy összefogott foggal beszílt. Apám meglátta, hogyha szítnyilt a szájaszíli, bogárfekete vót a foga. Nem merte szegődtetni. Fiit tűlle. Az ember elmentíbe' ászt monta: „Pedig sok mindenre megtanítottam vóna a fiját." 244