A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)

Gombás András: Juhtartás Szentmihályon (Tiszavasvári)

beltelek két részből állott, vagyis egy lakótelekből és a kertből. A település magvát a lakótelkek képezték. Ezeket övezte az ún. „ölesárok". Ezen belül csak a lakóházak voltak. A másik övben, az ölesárkon kívül voltak a kettős beltelek másik részét adó „ólaskertek", melyek 800—2000 négyszögölet kitevő nagyságúak voltak. Itt végezték a nyomtatást. Itt voltak az állatállomány elhelyezésére szolgáló ólak, aklok, karámofe Itt tárolták vermekben a gabonát, valamint kazlakban a szálastakarmányt, szalmát, nádat, tüzelőt stb. Az ún. „nagyol"-Ьап a lovak, fejős vagy ellős marhák állottak, míg a rideg vagy félrideg tartású állatállomány rögtönzött akiokban, karámokban nyert elhelyezést. A kertet sem elidegeníteni, sem megosztani nem volt szabad, sem abba lakóházat építeni.

5 Az 1772. évi urbáriális összeírás alkalmával az azt végző megyei kiküldöttek a lakótelkek túlzsúfoltságát állapították meg.

6 Az 1778. évben pedig az új határhasználat megállapításakor a földesúr hozzájárult ahhoz, hogy a külső „pusztai" területen kiadott szántóikon a telkes jobbágyok „szállás"-t, illetve tanyát építhessenek maguknak. Ennek folytán a belterületi kert jelentősége csökkent, mert az állatállomány nagyobb része a megépült tanyákra került. A hatóságok ekkor a lakótelkek túlzsúfoltságát is megszüntetni akarván, esetenként engedélyezték a kertekben lakóházaknak a megépítését. így a 18. és 19. század fordulójára a kertségnek lakóházakkal való beépítése megindult. A 19. szd. elejére a második beitelken már csak a „nagyól"-ak maradtak meg az új lakóházak mellett. A nagyobb területen fekvő kertségbe a telkes jobbágyok áttelepültek s a régi, felaprózódott belső lakótelkeken pedig főként a zsellérség és a kisebb gazdasággal bíró jobbágyság maradt a XIX. szd. közepére. A rossz közlekedési és áruértékesítési lehetőségek miatt a lakosság arra kényszerült, hogy a használatában levő földterületeknek csak a kisebb részét vonja csak szántómüvelés alá. Ezt mutatják az 1715. és 1720. évi összeírások adatai is.

7 így nagy területei maradtak fenn a jószágtartásra. Ezek a területek részben közvetlen a község mellett, részben pedig a határ legtávolabbi részén, tehát egy belső és egy külső legelőövben voltak. A lakóterületet övező belső legelőövben voltak az ún. „Kislegelő", „Zsellérlegelő" és „Tóalja", valamint a XIX. szd. második felében történt tagosítástól már szántómüvelés alá vont „Járandóságok", „Csereföldek", „Horgoló" „Keresztfal", „Nánásiúti földek", „Városföldje", „Előhát", „Fertő" és a „Lyukasszik". Ezeknek egy része a vízjárásos évszakokban nem volt járatható állapotban. Ebben a belső legelőövben járatták az igázott lovakat és ökröket, fejős jószágokat és fejős juhfalkákat, valamint a naponta hazajáró sertéseket. Az igázott állatok itt könnyen elérhető helyen, kéznél voltak és ha nem volt szükség az igázásukra, hamar és könnyen a legelőre juttathatták, a fejősök pedig naponta hazajárhattak. A fejős juhnyájak esztrengái köz5 Adott esetből kifolyólag 1794. április 11 -én tartott ülésében az úriszék által hozott ítélet kimondja: ,,. . .akar az özvegy osztállyá által szaggatódott légyen el a kert akár más akár melly módon idegeníttetett légyen is el egészenn vagy résziben, minden képpen hibáson esett: Azért az Eözvegy akár a vele lakó fia tartozik az eladott részt visza váltani, a ki Cseréltet pedig viszsza Cserélni, és a Telekkel edgyütt tartani és bírni. . ." Nyíregyházi Állami Levéltár fasc. 10. act. No. 677. 1794. 6 Nyíregyházi Áll. Levéltár 1772. évi összeírások 1772. IX. 6. 7 Lásd a 4-nél. 226