A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)

Erdész Sándor: Egy szamosháti termelőszövetkezet mesemondója

közül egymásután többen is részt vesznek, vagy egy kiemelkedő mesemondó tölti ki az estét napokon keresztül. Az utóbbi áll fenn a Dózsa Tsz esetében; Ámi mesemondói tevékenysége úgyszólván lehetetlenné tette, hogy a csomózóban más elbeszélő is szóhoz jusson, Ámi környezetében e sorok írójának sem sikerült mesemondásra vállalkozót találnia. A közösség Ámi színesen, gördülékenyen előadott, változatos meséi mellett nem is hajlandó gyakorlatlan elbeszélőt meghallgatni. Felszínesen úgy látszik, hogy a Dózsa Tsz közösségében Ámi mesemondói tekintélye új mesemondók felszínrekerülésének gátjává vált. Szerencsére ez csak látszat, ugyanis Ámi meséit sokan és sokszor hallgatták, éppen ezért remény van arra, hogy meserepertoárja az újabb mesemondók ajkán tovább fog élni. Felmerül a kérdés, hogy a csomózás alkalmával milyen funkciót tölt be a mesemondás. A régi csomózókra visszaemlékezve Bodó Istvánné (szül. 1890-ben) я következőket mondotta: ,,Mán két órakor fel kellett kelni, verték a vasat. Alig aludtunk valamit. 10-ig kellett vóna dógozni, de dógoztunk 12-ig is. Azé ment a sok bolondság, hogy senki se legyen álmos. A kukások mondták annak, aki tudott mesélni, hogy meséljen. Megengedték neki, hogy egy kis dohányt vigyen magával, hogy tudjon magának egy kis pájinkát venni. 16 éves lehettem, mikor először mentem dohánba dógozni." Más is hasonlóképpen vélekedett. Nyilvánvaló, hogy a régi csomózókban dolgozók munkaerejének legteljesebb kihasználását, a munkaidő 15— 17 órára való megnyújtását a mesemondás nagyban elősegítette. Érthető tehát, hogy a munkavállalók szívesen látták a mesélőket, sőt kedveztek is nekik. Egészen más szerepet játszik a mesemondás a Dózs Tsz-ben. A csomózáskor napi 8—10 órát dolgoznak, tehát a mesélés nem a tagság ébrentartását, hanem csupán szórakoztatását szolgálja, tehát most a csomózó vidám társasmunkát jelent. Az igazság kedvéért nem hallgathatjuk el, hogy a tsz-vezetőség éppen Ámi mesemondását rosszallással vette. Ezzel kapcsolatban Kosa Józsefnek, az első tsz-elnöknek szavait idézzük: „Ámi Lajos ellen nem volt kifogás, szorgalmas, dolgos ember volt mindig. Hanem az igaz, hogy a mesékkel gyakran lekötötte a tagságot. Előbb a növénytermelésbe volt, aztán a gyümölcstermelésbe. Leültek egy cigarettára, aztán a tíz percből egy óra lett, mert közbe mesélt. Sokat korholtuk emiatt. De nemcsak a területen mesélt, hanem a csomózóknál is. Sokszor nem szerettem, hogy mesél, mert sokszor csak fogták a dohánylevelet de nem tették odább. Ámi Lajost azért mindenki kedvelte, mert soha nem csüggedt. Mindig kitartott, mindenkit vigasztalt, ha egy kis hiba volt. Mikor a tagság a területen kapált, Ámi Lajos a déli ebédszünetben is mesélt. Mi jobban szerettük volna, ha olvasnak. Kivittem nekik az újságot, de nem olvasták el. Cigarettát csavartak belőle és úgy hallgatták Ámi meséit." Az 1956. utáni években Ámi Lajos már nem jelenhetett meg a tsz csomózom, mivel éjjeliőr lett.

14 A mesemondás mégsem szűnt meg, mivel új mesélők tűntek fel. Különösen Bodor Sándor, Kun László és Jakab Zoltán trufáit kedvelik. A fiatal mesélők szinte kizárólag csak ,,kacagtatós meséket" mondanak, elsősorban huszártörténeteket. Természetesen el14 Ámi Lajost kizárólag idős korára való tekintettel osztották könnyebb munkakörbe. 183