A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)
Erdész Sándor: Egy szamosháti termelőszövetkezet mesemondója
A Dózsa Tsz csomózói elképzelhetetlenek Ámi Lajos személye nélkül. Mint tsz-tag, a csomózókon estéről-estére megjelent, hol késő estig mesékkel szórakoztatta a társait. Ő maga erről a következőket mondta: „Addig a hat évig, 10 ameddig én a termelőcsoportba a csomózásnál is megjelentem, akkor a küvülálló parasztok is annyian vótak, hogy azt mondták, én csak üjjek félre, énhelyettem is csomóznak, meg hoztak pájinkát, bort. Még a tanító elvtárs: Tar Gábor, meg több tanárnők eljöttek oda, akik hallgatták éjjel a meséimet. És én addig minden éjjel meséltem, ameddig csak csomózás volt. A csomózóházba nem is tudtuk a dohányt lerakni, mert mindenfele ültek a lócákon és a fődet is elfoglalták, ahova a dohányt akartuk letenni. Sokszor még az elnök haragudott, hogy minek annyi vendég, hogy a dohánnyal nem férünk hova rakni." Gergely Sándor (szül. 1931-ben) tsz-tag is mindenkor örömmel hallgatta Ámi meséit. Erről így nyilatkozott: „Amikor a mezei munka megszűnt, kint dolgozni nem lehetett, következett a termelőszövetkezetben a dohánycsomózás. Na, alig várta a fiatalság, de nemcsak a fiatalság, hanem az egész termelőszövetkezet, hogy induljon meg a csomózás és Ámi bácsi is részt vegyen a csomózáson. Ámi bácsi szórakoztatta a mesén keresztül a termelőszövetkezet fiataljait. i\zon vettük észre, hogy már tizenegy óra is elmúlt, s még akkor sem vették a termelőszövetkezet tagjai későre az időt. Ámi bácsi jól szórakoztatta a fiatalságot a termelőszövetkezet csomózójában, nem ment a munka rovására, mert az asztal mellett a dohányt simítottuk, míg mesélt Ámi bácsi." A csomózókon Ámi meséiből szívesen hallgatták a rövidebb tréfás meséket, különösen az obscén tartalmú trufákat. Ámi nem egyszer panaszként említette, hogy az ő igazi meséit, azaz a tündérmeséket a hallgatóság nem érti. E sorok írójának is alkalma volt több ízben megfigyelni, hogy pl. a „Pájinkás János" című, vagy más hosszabb tündérmesét csak az idősebbek kísérték figyelemmel, a mesemondó csak az idősebbeket tudta a mese bűvkörébe bevonni, ugyanakkor a fiatalabbak, különösen a mese vége felé már — ha csendesen is — beszélgettek egymással. Természetesen ez a nem figyelés visszahat a mesemondóra is, ki igyekszik a meséjét alaposan lerövidítve mielőbb befejezni. 11 A különféle, misztikus, természetfeletti erőkről szóló mesék a modernebb, fejlettebb gondolkodású 40—45 éves és annál fiatalabb tsz-tagok előtt már értelmetlennek tűnnek, azokat jóformán meg sem hallgatják. Érthető, hogy az újabb generáció nemcsak a népi hitvilágtól, hanem a mese világától is elszakadt és idegen számára a mesélő közösség.atmoszférája. Megfigyeltem, hogy másutt is, pl. a nyírvasvári Varga József 12 vagy a ramocsaházi Jóni Ferenc mesemondók tündérmeséit a fiatalság nem szívesen hallgatta, sokkal nagyobb keletje volt a trufáknak. Dégh Linda, aki egyik tanulmányában 13 a mesemondás kérdéseivel behatóbban foglalkozott, írja, hogy a mesemondásban vagy a jelenlevők 10 1950—1956 között, mivel ezután tsz-éjjeliőr lett. 11 Tapasztalatom szerint ennek az a magyarázata, hogy az idősebb generáció, amelyik a világ felépítéséről szóló primitív elképzelések, a szó kimondott erejéről, a keresztutakról, a boszorkányokról, a táltosokról stb. szóló hiedelmek világában él, a tündérmeséket is valóságként fogja fel; a mesei és babonás elemek képzeletvilágába egyaránt beleilleszkednek. 12 Az öreg festő. Eredeti népmesék Nyírvasváriból. A nyírbátori Báthori István Múzeum füzetei. (Sajtó alatt.) 13 Dégh L„ Some auestions of the Social Function of Story-telling. Acta Etnographica VI. 126. 182
