A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)

Erdész Sándor: Egy szamosháti termelőszövetkezet mesemondója

Ami Lajos Szamosszeg toronyvégi agrárproletárjai közé tartozott. 1886. október 2-án született Vásárosnaményben, hol apja községi cigánykovács volt. Anyja magyar parasztcsaládból származott. Mivel apja korán elhalt, már kisgyermek korában Szamosszegre került. Felnövekedése után különböző munkaalkalmak, a katonaság több ízben kimozdították szűkebb hazájából, de éppen ezek a kimozdulások bővítették látókörét és mesetudását. 1960. májusáig 238 népmeséjét sikerült hangszalagra rögzítenünk. Ámi meséi — óriási terjedelme mellett — színesek, gördülékenyek, éppen, ezért őt világviszonylatban is a legkiemelkedőbb mesemondónak kell tartanunk. Mivel a csomózok mindenkor a népmesék táptalajának bizonyultak, Ami és más tsz-tagok közlései, valamint helyi megfigyelések alapján elsőnek a dohánytermesztéssel kapcsolatos társasmunkákról számolunk be. A dohánytermesztésnek régi múltja van Szamosszegen. A múlt század végén Mándi Géza nagybirtokos hívására más megyékből Illyés István négy felnőtt fiával, valamint Lőrincz Antal családjával együtt letelepedett a községben. Illyés István fiai csakhamar megházasodtak, tehát a szamosszegi dohánytermesztést hat család indította el. Az idegenből származott dohányosok „kuká"-nak nevezték azt a fahorgot, mellyel a felfűzött dohányt a szerdiafára akasztották. A ,,kukás" név innen ered, azonban nem szívesen vették, ha kukásoknak nevezték őket; a szamosszegiek is csak maguk között mondták, hogy pl. „megyek a kukásokhoz dolgozni". A XX. század elejétől a más vidékről jött kukások mellett, a mesterség fogásait tőlük eltanulva, a helybeliek is részt vállaltak a dohánytermesztésben. Az első világháború után az állam már a középparasztsággal is kötött dohánytermelési szerződést, pl. akinek 12 kh. szántóföldje volt, azzal legfeljebb egy holdat szerződtettek. Az állam azért húzódott a kisebb gazdákkal történő szerződésektől, mert úgy megnehezült volna az ellenőrzés. A dohány községi vetésterülete a 30-as években mindössze 15—20 kh. között mozgott; ez a szám 1955—1960 között már 30 kh. holdra emelkedett, melyből a Dózsa Tsz 16 kh. területet művelt meg. A nagybirtokosok egy-egy jog-ot, azaz 7,5—7,5 kh. földet adtak át a kukásoknak feles megművelésre. Az uradalmak csupán a fogatokat és az igát biztosították, minden kiadás — beleértve a fogadott hónaposok napszámát is — a kukást terhelte. A dohánymunkák márciusban, a melegágy készítésével kezdődtek, a palántázás májusban történt. A törés augusztus közepétől szeptember közepéig tartott. Ilyenkor a szekerek állandóan hordták a dohányleveleket. A nagy uradalmi pajtákban (hodályokban) folyt a fűzés, mindegyik dohányoscsalád a hónaposaikkal együtt a részükre kijelölt pajtában telepedett le. Egy-egy jogot művelő munkáscsalád általában hat-hétezer pórét (zsinegre fűzött dohánylevelek) kötözött fel, de volt úgy, hogy egyeseknek kilencezer póréra való dohányuk termett. A dohány füzesi munkák alkalmasak voltak a különféle szórakozásokra is, az időt tréfálkozással, és nótázással töltötték el. Napközben mesélés nemigen lehetett, mert a fűzés közben beérkezett dohányt kellett leszedniük, a pórékat pedig felkötözniök. Azonban estére a dohánybehordás megszűnt, a munka sokkal nyugodtabban folyt. Este ellátogattak в. vendégek, főleg a legényemberek. Ilyenkor vidáman ment a nótázás, tréfálkozás és mesélés is. A munkafolyamatból megérthetjük, hogy a fűzés 180