A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)
Ujvári Zoltán: Tasnádi Lajos botpaládi kéziratos könyve
más füzetéből lemásolhattak. Éppen ezért nemigen tudjuk megállapítani, hogy egyik-másik verses levélnek ki a szerzője. Tasnádi füzetéből nem derül ki konkrétan, hogy ő valójában „versfaragó" is volt. Könnyen lehetséges az is, hogy a verses leveleket valakinek a füzetéből másolta át a sajátjába. A kérdés illusztrálásához föltétlenül hasznos lesz még egy verses levél idézése: Szomorúan kezdem el soraim Írását Mert kisem mondhatom szivemnek fájását Napról napra nyomják válamat a sujok Mivel az életnek lanczán kötve vagyok Búval töltöm legszebb fiatal életem Mióta nem látlak szeretett kedvesem Kedves rózsám tőled mesze estem Akomisz életnek rabszolgája lettem Bár mily szépen sütne a napnak sugara Szomorú szivemet meg nem vigasztalja Meg ne veszd hát kedves az én bus szivemet Mert kivüled mást soha nem szeretek Bizok kedves rózsám hogy még valahára Sok bus napjaimnak lesz még vig órája Egyetlen angyalom gyönyörű virága Bánatos szivembe csak te vagy bezárva Mert a szivem csak tiedhez vágyik Ámbár azért most mesze bujdosik Derül még mi reánk egy olyan kikelet Melyben veledrozsám mint hü pár ugy élek Miskolcz 1905 márcz. 15 Tasnádi Lajos mk zugsfürer Lényegesen elüt az előző verseslevél félétől. Nemcsak azáltal, mert terjedelmesebb, hanem mert inkább levél, mint az előző. A lírai hangvétel ennél is szembeötlő. Költészet ez a szó tágabb értelmében. A verses levelek a műköltészetben is előkelő helyet foglalnak el. Népünk kultúrájának, mély szellemi életének nagyon szép példái ezek a levelek. Olyan szépen hangzik ez a fenti levél, mint a dal, amelyet énekel az ifjú, csakhogy mégis más, speciális alkalmú, csak két emberre tartozó valami. Levél — írott szó. Nagy súlya van a népi életben. Az egyszerű ember is, amikor leveleket ír, arra törekszik, hogy lehetőleg szépen fejezze ki magát. A fenti vers a líra hangján egészen finoman tudatja a címzettel a levél küldőjének érzelmeit. Keveset ír a köznapi katonaéletről. Szinte semmit nem tudunk meg, ami az egyénre jellemző lenne, vagy ami konkrétan a levél írójának katonai életére vonatkozik. Bármelyik katona írhatná kedvesének. Részleteket nem tudunk meg, de az a néhány sor, hogy „Búval töltöm legszeb fiatal életem" s hogy „Akomisz életnek rabszolgája lettem" utal a nehéz katonaéletre. A kedves utáni vágyakozás méginkább nehezíti a „komisz" napokat. De a reménykedés, a szabadulás biztos tudata is ott bujkál az író gondolatában. Nem azt írja, hogy „leszerelek valamikor", hanem a költészet szép nyelvén: „sok bus napomnak lesz még vig órája." 162
