A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)

Balogh István: Szabolcs megye statútumai a pásztorok megrendszabályozására a XVIII. században

harmadában tűntek fel. Rendeltetésük már ekkor is kettős volt. Nyári időben a mezei munkák, szántás-vetés, aratás és nyomtatás idején a lakóhelytől való nagy távolság miatt a kint dolgozóknak nem lehetett naponta hazajárni, ezért az emberek számára valami menedék, kunyhó, az igásjószág számára pedig ól épült. A gabonatermés szalmája nyomtatás után a szántóföldön maradt, ezt sem lehetett a városi házhoz szállítani, téli időben a mezei szálláson használták fel takarmányozásra. Ezért a mezei szállások télen a szilajjószág számára teleltető szállásul szolgáltak, ennek következtében a jószágot gondozó egy-két pásztor is állandóan itt tanyázott. A XVIII. század második felében a mezei szállások e kettős funkcióját világosan elárulják a rajtuk talált épületek.

3 Az egykorú források lehetővé teszik e nagyméretű pásztorélet számos vonatkozásának nagy vonásokban való felvázolását. A pusztákon legelő jószágállományról csak néhány helyről vannak szórványos feljegyzéseink. De ezek is elegendők a hatalmas méretek sejtetésére. A debreceni pusztákon — amelyek ez időben Szabolcs megyéhez tartoztak — 1770-ben 17 szilaj gulyában 19 030 darab szarvasmarha, 4 ménesben 974 ló, 2 kondában 202 sertés és 12 juhnyájban 18 890 darab juh járt.

4 A hajdúvárosokban 1764-ben felvett igen pontos összeírás szerint 6 szilaj gulyát, 2245 darab marhával; 6 csordát 2090 fejőstehénnel; egy ménest 143 darab lóval és 27 juhnyájat 18 742 juhval találtak.

5 Az akkor is nagy értéket jelentő állatállományt aránylag csekély számú pásztor őrizte. A debreceni pusztákon 1770-ben 35 számadót és 104 bojtárt írtak össze, rajtuk kívül volt még 30—40 juhosgazda, akik maguk jártak fejős nyájaikkal, esetleg egy-két esztrengahajtó bojtárt tartottak. Más adatokból tudjuk, egy-egy gulya vagy nyáj mellett rendesen 2—3 pásztor van, 3 A szállások legnagyobb számban és legkorábban a Szabolcs megyéhez tartozó debreceni pusztákon keletkeztek. 1728-ban a debreceni puszták közül Hegyesen 42, Macson 38, Zeleméren 7, tuguria aeu szállás-t írtak össze. Uo. Fasc. 29. no. 260. 1728. ; ezek a szállások a század elején még aránylag kevés számban tűnnek fel, és igen valószínű, hogy nem is állandóan lakottak. Néhány évtized múlva azonban számuk is szaporodik, s kettős jellegük — nyáron földművelő, télen állatteleltető rendeltetésük — egy 1770ben keletkezett összeírásból világosan kitűnik. Ebben az évben a Debrecentől nyugatra eső mezőségen — amely ez időben már eke alá került — hét pusztán 163 szállást írtak össze, a keleti erdőségen pedig 43-at. Ezeken a szállásokon 99 olyan épület állott, amelynek egy szobája és kamrája volt, és 110 kunyhó. Ez utóbbiak is nyilván emberi tartózkodásra szánt épületek voltak. Jóval több azonban az ólak és aklok száma. Akol 372, ól 810 volt a pusztákon, mintegy 19 000 darab jószág számára. Az ólak és aklok mellett azonban nem minden esetben van kunyhó, ami azt bizonyítja, hogy a szállások egy része még csak a jószág téli tartására szánt ideiglenes építményekkel volt ellátva. A szállásokon 38 kintlakó családot írtak össze, 84 fővel. Ezek a majorosok vagy tanyások a nyári mezőgazdasági munkák ellátására laktak kint, télen természetesen a telelő jószágot is gondozták. Szabó István : A debreceni tanyarendszer kialakulása. Föld és Ember IX. 1929. 214—244. (klny. is) ; A korábban a debreceni erdőségeken feltűnő szállásokról határozottan megállapítható, hogy állattartással összefüggő funkciójuk volt. 4 Orsz. Lvt. Helytartótanács. Mise. Fasc. 93. no. 8. 5 Debrecen. Áll. Lvt. Hajdúker. Lvt. Fasc. 4. no. 19. 1764. A hajdúvárosokban sem volt egyforma arányú az állattartás. A nagy legelőkkel rendelkező Böszörményben, Szoboszlón és Hadházon a szilajmarha-tartás felülmúlja a csordákon járó jószágok számát. Sőt a kis Vámospércs is tartott a bérelt fülöpi pusztán egy szilaj gulyát; Nánásnak ez évben nem volt gulyája, de annál népesebb a két csordája. Amint már Debrecen esetében is megállapíthattuk, a sertéstartás a hajdúvárosokban is jelentéktelen a nagyarányú juhtartáshoz viszonyítva. Ugyanilyen feltűnő a XVIIT. században a következő évszázadhoz képest a szilaj lótartás csekély volta. 94