A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)

Balogh István: Szabolcs megye statútumai a pásztorok megrendszabályozására a XVIII. században

különítette el őket a jobbágyfalu egyéb szegényebb rétegeitől, a zsellérektől és napszámosoktól. A távolabbi pusztákon a jószágtartás módja másként alakult. A pusztákon a XVIII. században részben maguk a földesurak, részben a városok — főleg Debrecen, Szoboszló, Böszörmény és Nánás —, de a falvak közül is Püspökladány, Nádudvar, Csege, Polgár jószágtartó gazdáinak tőkemarhái, szilajménesei és nyájjuhai legeltek. A nagy jószágtartó helyek közé a század végére már felsorakozott Nyíregyháza ós Nagykálló is. Nyíregyháza lakosai a század második felében Császárszállást, Micskét, Vadast, Szegegyházát és Király telekpusztát bérelték heverő marhájuk számára, a kállóiak pedig Abapusztát és Fülöpöt.

1 Ezek a heverő, vagy szilajmarhák kora tavasztól — amikor a legelő megzöldült — késő őszig — leginkább az első hó leeséséig — a legelőn jártak, ezeket nem fejték és nem igázták, az ilyen jószág legfeljebb súlygyarapodásával vagy szaporulatával fizetett a gazdának. A pusztákon járó nyájjuhoknak sem volt egyéb haszna a szaporulaton és az évi egyszeri nyíráson kívül. A megye egyéb pusztáin, főleg Keresztúton (ma Kótaj) ; Tiszaeszlár mellett Bashalmon ; Tiszalök határában Hajnaloson ; a Balmazújvároshoz tartozó Horton sőrésgazdák, nagyrészt erdélyi örmények béreltek legelőket, ahol tavasztól őszig hizlalták vásárra szánt sőremarháikat, s legtöbb esetben itt is teleltették a kaszált, vagy vett takarmányon. A XVIII. század második felében az erdélyi juhászok rendszeresen lejártak teleltetni juhaikkal a Tisza menti és Hortobágy melléki pusztákra.

2 A szilaj állattartási mód a földművelés alá fogott pusztákon folyó gazdálkodásra is rányomta bélyegét. A jószág a hó leesése után és a tél leghidegebb időszakában a ridegtartás mellett is rászorult a takarmányra és védelemre. Az egész télen kintjáró juhok számára nádból, vesszővel korcolt kosarakat, szélfogókat állítottak ; a szarvasmarha és ló éjjelre trágyából, gazból rakott garádjával kerített, nyitott, fedetlen akolban, karámban talált védelmet az időjárás és gyakori farkasveszedelem ellen. Debrecen határában a teleltető szállások a XVIII. század elején még csak az erdős pusztákon állottak, ahol a jószág tovább talált természetes legelőt, az erdők nagyobb védelmet nyújtottak a téli viharok ellen, és az erdei tisztásokon kaszált takarmányon a sanyarú téli időben ki lehetett tartani a jószágállományt. Ugyanilyen teleltető szállások voltak a Tisza menti erdőségekben is. A sőrésgazdák jószágaikat a bérelt legelőkön nyáron betakarított takarmány körül teleltették. 1 A pásztorkodás két alaptípusára vö. Balogh István : Szabolcsmegyei pásztorösszeírás 1796-ból. Ethn. LXX. 1959. 291 — 312. — Nyíregyháza legelőbérlésére: Nyíregyháza Állami Levéltár, Nyíregyháza Városi Levéltár 1761/12, 16, 1763/1, 1794/3, 7. Az 1772-ben felvett urbárium szerint „panaszolják a lakosok, hogy határjoknak azon része, amelyen a legelő helyek vagyon, homokos és száraz időben kevés hasznát veszik. Ide járul az is, hogy mivel a nép nagyon elszaporodott, kénytelenítettnek heverő marhajoh számára pusztákat árendálni, ahová néha vonó marhájolcat is elhajtják". 1773/81. Nyárády Mihály szíves közlése. 2 Debrecen. Állami Lvt., Városi Lvt. Prot, pol. 1749 : 352. sz. ; 1753-ban Nyíregyháza, Szentmihály, Sima, Ted ej, Eszlár, Nagyfalu, Kenézlő és Ibrány határában, illetve pusztákon 7000 darab, 1754-ben Szentmihály, Dob, Eszlár, Nagyfalu, Rakamaz és Buj határában 3842, 1756-ban Nyíregyházán, Nagyfaluban, Eszláron, Rakamazon, Oroson 5518 és 1758-ban Nyíregyházán, Szentmihályon és Nagyfaluban 3317 darab juhot teleltettek a Szelistyéről (Szeben megye) való juhászok. Nyíregyháza. Áll. Lvt. Fasc. 55. no. 156. 1754; Fasc. 59. no. 106. 1758; Prot. pol. 21. fol. 303, 327. 92