A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)

Sonkoly István: Kölcsey megzenésítések

KÖLCSEY- MEGZENÉSÍTÉSEK A költészet a zene leghathatósabb segítője, igazi muzagétésze. A zenei alkotások jelentős része Schubert, Schumann, Brahms dalai, Händel oratóriumai, Bach kantátái és az operairodalom tömérdek alkotása sohasem jöhetett volna létre irodalmi alap nélkül. A magyar költészet Balassitól József Attiláig hathatós segítséget nyújtott a zenének. A költői remekek nyomán szebbnél szebb dalok, kórusok zengik a költői dikció erejét. Gyakran a modern zene nyelvén szólalnak meg a klasszikus költészet formáit követő művek, Kölcsey, Kazinczy, Berzsenyi, Vörösmarty időmértékes versei. De e költők sorainak megzenésítésében Kodály nem a XIX. század eleji zenei stílust idézi, hanem a XX. század elejének zenei fejlődési vonalába kapcsolódik be. Mégsem fedi el Kodály „új" zenéje az antik, klasszikus versmértékű verssorokat, a bennük érző mély tartalmat. A mai zene fegyvertárából közölt eszközökkel nagy hiányt pótol, neki köszönhetjük az utóromantikus magyar zenei kifejezésmód elmélyítését. Kölcsey versekre írt dalainak értékelésére egyébként még visszatérünk. 1805. szeptember 19-én szeropel először Kölcsey neve a Debreceni Ref. Kollégium anyakönyvében. Ettől kezdve a Kollégium diákja. Korán megismerkedik a görög—római remekírókkal, s kora nagy nyugati költőivel, kiket eredetiben olvas. Kölcsey megbecsüli az igazi magyar dalt, de csak úgy, ha a nép maga dalolja, ha nem mással „húzatja". Ezért nem szívleli a cigányzenét, s a Felelet a mondólatra с 1815-ös iratában a maradi szemlélet szimbólumának tekinti a cigány muzsikát, nézetét a németes irány hívének, Zafir Czenczi férjének szájába adva. Kölcsey azonban a jelentős alkotó tehetségű Biharival kivételt tesz, elismeri róla, hogy reprezentálja a cigányzenét. Kölcsey álláspontja egyedülálló korában, mert a XIX. század eleji magyarság csaknem egységesen a cigányzenében ismerte fel a magyar zene igazi forrását. Ennek a felfogásnak, tévhitnek volt rabja még Liszt Ferenc is, ki tizenkilenc magyar rapszódiájában, s más magyar intonációjú műveiben a cigányzene előadásmódját szólaltatta meg s hírhedt könyvében is ugyanezt a nézetet vallotta (Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie, 1895). Bár a Kölcsey-megzenósítések mennyiségileg meg sem közelítik a Csokonai-, Petőfi-, Arany-, Ady-dalok óriási tömegét, mégsem haladhatunk el mellettük szótlanul. Ha az irodalomtörténet megmozdult a költő halálának 120 éves évfordulóján, joggal foglalkozhat vele most és első ízben a magyar zenetörténet is. Az első Kölcsey-megzenésítósek közé tartozik A lyány dala, melyet A váró leány címen közöl Podmaniczky Lajos kamarás, ki Klein Henrik pozsonyi zeneszerző tanítványa. Intonációja nem magyar, hanem a bécsi dalstílus nyomán fakadt, %-es ütembe szorítja Mozartra emlékeztető dallamát. Prozódiája bizony nem kielégítő, a dallam kerékbetöri Kölcsey szövegét. Először 167