A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)

Erdész Sándor: A Popular Versifier of Tiszavasvári

„Nem végezhettünk magasabb iskolákat, Oltatlan úgy van, a fa is vadat terem." Magyar József — a vadon nőtt fa — irodalmi munkásságával mégis hasznos szolgálatot tett. Ha nem is országos méretekben, de Tiszavas váriban mindenesetre él a költészete, nemes nevelő hatása megfogan és gyümölcsöt terem a közösségben, s munkásságával nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a község dolgozói a szépirodalmat, a verseket magasabb fokon is megszeressék. Összefoglalásul : Magyar József költészetében öt korszakot és ennek megfelelően öt műfajt különböztetünk meg. Tényleges katonai szolgálati idejét 1908—1911 között tölti, hol a katonai közösség költői pályafutásának indító lökését megadja, s kifejleszti benne ,,a verses levelezés" műfajt. Az első világháború idején újabb katonai közösségbe kerül, mely családos emberekből áll. A második katonai közösséget nem az epekedő szerelmeslevelek érdeklik ; érdeklődésüket inkább a hadi események kötik le. Ekkor fejlődik ki Magyar Józsefben a ,,hadi költészet" műfaja. A harmadik korszak az 1918ban történt leszerelése után kezdődik, amikor visszatér Büdszentmihályra, hol a szegényparaszti réteg költőjévé válik. Ekkor írja a paraszti „vőfélyverseit", melyekből vőfélyeskönyv alakul. 1920-ban útőr lesz, nagyobb versfaragói gyakorlatra tesz szert, s a község magasabb társadalmi rétegeinek is költőjévé válik. Ekkor írja rendelésre „alkalmi verseit", mely temetésre, disznótorra, névnapra, iskolai és egyéb ünnepélyes alkalmakra készül. Az utolsó, az „érett költészet kora" a felszabadulás utáni években következett be, amikor nem rendelésre, hanem önszántából igyekszik a természet szépségét, a szocialista építés eredményeit megverselni. Magyar József egyike azoknak a népi verselőknek, akik az ország falvaiban és tanyáin nagy számmal élnek, akiknek munkásságára e dolgozat keretében — Magyar József költői munkásságának bemutatásával — igyekeztünk fényt vetni. Ügy gondoljuk, a népi verselők megérdemelnék, hogy velük mind többet és mind többen foglalkozzanak. Erdész Sándor 165