A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)

Nagy Gyula: A vámosoroszi szárazmalom

várta. Azután továbbgyúrta. Addig gyúrta, míg egyforma félnedves állapotú nem lett. A meggyúrt belet a peckás a gyúróládából a pergelőbe öntötte. Két köpécével (a véka y

4 része) öntött a pergelőbe. A pergelő alatt lassú tűz égett. Forgóhéjjal tüzeltek. A masinát a forgó gazdája hajtotta. A pergelésre a tapasztaltabb peckás ügyelt. Időnként egy kis falapáttal nézegette. Ő hagyta jóvá. A megpörkölt belet a peckás a pergelő suberjén keresztül egy kis szónvonóval a nyeles félvékásba húzta. A prés előtt levő deszkára rátették a vasfazolcot. Először a lyukacsos vaslemezt tették bele. Azután a félvókásból egy köpécével mertek és beleöntöttók a vashengerbe, a vasfazékba. Erre egy vaslemezt helyeztek. (Ez nem volt lyukas.) Ismét egy köpece montot (pörkölt forgóbelet) öntöttek. Ezzel tele lett a vasfazék. Rátették a vasfedőt. Az egyik peckás a vasfazekat a prés alá csúsztatta. Azután a prés csavarját a fedő anyájába csavarta. Ameddig lehetett, a prés csavarját rudak nélkül hajtották. Azután a ráhúzófákat a helyükre tették és „Hajrá ! Még egyszer ! Na még egyszer ! " biztatással hajtották a prést. Ahányan voltak, annyian préselték az olajat. Sokszor hatan-heten is erőlködtek. Egyik fele tolta, másik meg húzta a rudakat. Préselés közben az olaj a vasfazék oldalából bugyókázott, vékony sugarakban folyt. A kipréselt olaj a prés alá helyezett 10 literes bádogedénybe csorgott. Az edény addig maradt a prés előtt, amíg egy-egy csomó (egy-egy tulajdonos forgója) ki nem préselődött. Préselés után az egyik peckás egy kis kaparóval a vasfazók alatti bordázat közül kikaparta a közéjük tapadt montot. Ezalatt a másik peckás a pogácsát ütötte ki. A vasfazekat kivette a prés alól. A kiütőszékhez vitte. A fazekat rátette s egy 10—15 kg-os vasrúddal kiütötte. A három vaslemez és a közöttük levő két olajpogácsa a szék alatti dézsába került. A pogácsákat a peckás háromfelé osztotta. 1

/

3 rész a malomé, 2

/

3 rész a forgó tulajdonosáé és 1

/

3 része a lovasé lett. Ha a lovas magának ütött, akkor természetesen két részt kapott. Régen a gazda nem kapott pogácsát. Ekkor három sorba rakták a pogácsákat. Egy sor a lovasé lett. A maradék két sort ismét három sorba rakták. Ebből két sor az egyházé lett. A maradék sort megint három sorba rakták. A molnárnak két rész esett. A harmadik rész a két peckásó volt. Míg az egyik peckás a pogácsákkal bajlódott, addig a másik az olajat mérte. Az olajjal telt edényt feltették a vámasztalra. Ezen egy nagy tepsi volt. Abban mértek, hogy a lecsöpögő olaj ne vesszen kárba. Az olajat literrel mérték. Minden kilencedik litert kivette a peckás a malom részére. Amikor az olaj ütésnek vége volt, az üttetők mondogatták : „öltem már disznót ! Van már barázdasor ! Nincs már semmi baj ! " A kiütőszék alatti dézsában az egész nap folyamán összegyűlt montot a napi olaj ütés befejezése után kipréselték. 2

/

3 rész a molnáré, г

/

3 rész a peckásoké volt. Jutott a naposnak is belőle. A vámasztal tepsijében összeszaporodott csepegést a molnár és a peckások maguk között elosztották. A csepegés 2

/

3 része a molnáré és 1

/

3 része a naposé ós a két peckásó lett. A napos és a peckások egyenlő arányban osztozkodtak. Ezért mondogatták a falubeliek a molnárnak, vagy a molnárról: „Könnyű neked, mert csepeg ! Jut a molnárnak sok csepegés ! " A faluban csak a szegények főztek olajjal. Csörögefánk, málépalacsinta sütésére, piritus kenésére és mécsesben használták. A lehántolt héj egy részét a pergelóshez használták fel. A maradékot a lovasok vitték el. Egy részét ab144