A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)

F. Takács Zoltán: Jósa Andrásról

közé tartozott, és az út, melyen Jósa András járt, a legegészségesebb irányba mutatott. Az orvos megfigyelő szeme pedig régészeti kutatás közben is működött nála. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy egy olasz orvos, Giovanni Moreili volt az, ki éppen Jósa András legnagyobb tevékenysége idejében új meglátásokra vezette a művészeti kritikát, a stílusbírálatnak új módszerét vezette be, ami a festőművészetben a legbiztosabban vezetett művészegyéniségek felismerésére. Ez voltaképpen azt jelentette, hogy a műtárgyakat éppen úgy nem elég elbírálni az összbenyomás alapján, mint bármi egyebet a természetben. Azokat is fel kell, ha nem is valóságban, de elméletben boncolni. Ezzel emelkedett a művészettudomány is arra a magaslatra, amelyre a nyugati emberiség nagy kora, a XIX. század, emelni követelte. Ez a kor pedig azt vallotta, hogy minden tudomány csak annyiban tudomány, amennyiben természettudomány. A régészetben még nyilvánvalóbb ennek az elvnek a magától értetődősége. És Jósa András, a párját ritkító orvos, a sokoldalú, leleményes ösztönember, nem vallhatott más nézetet, mint ezt. Egy másik kérdésben is kora igazi szülötte volt : az evolucionizmus és a diffuzionizmus közti vita kérdésében. Az előbbi álláspont hívei a hasonló okok, hasonló következmények tételét tartják mindenekfölött szem előtt. Az utóbbi szerint minden folyamat egy bizonyos kiinduló pontra vezethető vissza. Jósa András nem volt elméleti ember, ö a pozitivisták nemzedékéhez tartozott. Nem is lehetett más, mert kutató volt. Következtetéseket azért megengedett magának, de mértéket tartva. Következtetései pedig helyesek voltak. Hadd idézzem ebben a kérdésben saját szavait : „A régészetnek fejlettsége nem érte el még azon fokot, amelynek alapján a legtöbb tárgynak származási korát ki lehetne deríteni ; de miután jogosult fő célja mégiscsak az lehet, nem pedig az, hogy ócska csuprokat, bronz vagy vas tárgyakat bámuljunk, sem az, hogy ma csak gyűjtsünk, kíváncsiságunkat igyekszünk kielégíteni. Kíváncsi volnék tudni, honnan származtak a hazánkat lakott ős népek ; mely vidékekkel voltak összeköttetésben, milyen befolyással voltak más vidékek lakói a mi ősnépeink műveltségi, ipari fejlődésére, azoknak vallására, szokására stb. A kíváncsiságnak ezen értelemben vett jogosultságát némely tudós igen szűk korlátok közé szeretné szorítani, és csupán a gyűjtés jogosultságát engedi meg, későbbi időknek tartván fel a következtetéseket. Nem nyugszom bele, mert minden következőben vagy fejlődésben levő ösmeretség hypotézisekre szorul. A régészetben az egymástól nagy távolságra eső vidékeknek analóg régészeti leletei kényszerítőleg követelik hypotézisek felállítását. A későbbi bővebb leletekkel rendelkező kornak fog kötelességévé válni az alábbi téves következtetéseket helyesbíteni. A mi szabolcsi leleteink helyesbítik azon csaknem dogmává vált nézetet, a mely szerint az ún. hallstatti kultúra onnan terjedt volna széjjel, tehát mihozzánk is. Aki kételkedik, jöjjön hozzánk és meg fog győződni arról, hogy azon kultúra innen terjedt Hallstatt felé a Kr. e. III. évezrednek vége felé, nem pedig megfordítva." így írt Jósa András abban a könyvében, amelyik 1906-ban jelent meg. Hát még ha ismerte volna az azóta megismert és megfigyelt anyagot, amelyben a legmeglepőbb egyezések derültek ki, egyrészt Mezopo252