A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)

F. Takács Zoltán: Jósa Andrásról

JÓSA ANDRÁSRÓL Közel ezer éve nyugodtak már nyírvidéki sírjaikban a honfoglaló ősök, mikor egy lelkes magyar utód megnyitotta sírjaikat. Az ősök felkutatója messze földön híres és áldott orvos volt, kinek sokan köszönhették egészségüket, sőt életüket. De miben is lehetett volna nagyobb stílus, mint abban, hogy a honalapítók emlékéről az gondoskodjék elsősorban, aki kisdiák korában az élő Kossuth Lajos beszédén át szívta magába a magyar függetlenség gondolatát. Jósa András, ki mint Szabolcs vármegye tiszti főorvosa tetézte legendás hírét azzal, hogy a régmúltak emlékeit kutatta. Még csak tizennégy éves volt, mikor szabadságharcunk kitört és egyszerű nemzetőrnél kora miatt, több nem lehetett. Lelkesedésénél csak keserűsége volt nagyobb, amiatt, hogy a véres csataterekre, bármennyire törte magát értük, nem vitték el. Lélekben annál nagyobb keserűséggel szenvedte végig a függetlenségétől megfosztott nemzet gyásznapjait. Amit sokan nem tudtak átérezni, az őt a lehető legmélyebben áthatotta — varázshatásában tartotta egész életére. A későbbi ,, nyíri kuruc" végzete már ekkor beteljesült. A konzervatív, a pecsovics septemvir fia ízig-vérig függetlenségi baloldali ember lett és ez a fiatal kuruc, miután az apai kívánságnak engedve, átgázolt egy pár jogászi éven és a gazdasági pályán, huszonhat éves korában Bécsbe ment medikusnak. Miért éppen Bécsbe ? Természetesnek vehető, hogy a komoly törekvésű emberek a legjobb egyetemre törekedtek, mert hiszen a bécsi az volt. De a magyar fiúknak akkor még egyebet is jelentett az akkori Bécs ; szabadabb szellemet biztosított, mint az akkori Pest. Jósa András létre is hozta a császárvárosban a magyar egyletet. Mikor azután megszerezte ugyanott 1864-ben az orvosi diplomát, hazautazott Nagykállóba, hogy ott ragadjon a nyíri homokban végérvényesen. A Nyírvidék és ő egyek lettek, a szó legtartalmasabb, legnemesebb értelmében. A polihisztorok és ezermesterek kora már a múlté. Talán éppen Jósa András volt az utolsó ezermester. Azt mondhatjuk, hogy nem tehetett róla. Túlságosan sok volt benne a temperamentum, a megfigyelőképesség, az ösztönös tetterő, ami nyugodni sohase hagyta. Természetének kényszerítő parancsára lett orvos és kutató. Vakmerő vállalkozásokkal többször tett* kockára életét, de nem volt kapható arra, hogy mint vadász, akár csak egy állatot megöljön. A lóversenyben nem tudott egyebet látni, mint állatkínzást, az agarászatról vagy galamblövészetről nem is beszélve. A szó legteljesebb értelmében fennkölt lélek volt. Nem tudunk fel250