A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Merényi Oszkár: Szemere Pál kiadatlan kritikai műve Kölcsey ellen és Berzsenyi mellett (1817)
mere a Bonyhai Grotta elemzésével, és szintén anticipálva Berzsenyi védekezését, részletesen bebizonyítja a Grotta és a Melancholia különbségét, amiben egyik legjobb költői jellemzését nyújtja 97 . A Védelem utolsó részében Szemere az epistolát mint műfajt védi Kölcsey gáncsai ellen és bebizonyítja, hogy szó sem lehet arról, mintha az epistola korcs faja lenne a költészetnek 98 . Joggal hivatkozik a levélforma védelmében Goethére (Werther) és Rousseura (Űj Heloi'se), s rámutat a műfaj fejlődési lehetőségeire a romantikus formában 99 . Végül kárhoztatja Kölcsey gúnyos hangját Berzsenyi rímeivel és hangsúlyos verseivel kapcsolatban. Ez alkalmat ad neki Kölcsey kritikai indignációjának jellemzésére, amellyel mondanivalóit Kölcsey kritikájára vonatkozólag összefoglalja 100 . * * * Nem akarunk remekművet látni Szemere Tudósításában és nem akarjuk túlbecsülni jelentőségét. De ki kell emelnünk azt, hogy e korban senki sem ismerte fel Kölcsey kritikáinak bizonyos hibáit oly mértékben, mint ő, és senki sem értette és méltányolta akkor esztétikai szempontból oly találóan Berzsenyi verseit, mint Szemere. ö az, aki Kölcsey hibái közül felismerte Kölcsey bírálatának bizonyos felszínes oldalait (régi magyar irodalom), és némely ítéletének indokolatlanságát, elhamarkodottságát több vonatkozásban, Berzsenyi költeményeivel kapcsolatban. Rámutat Kölcsey bírálatainak ellentmondásaira és arra, hogy ekkor még nem egyforma mértékkel méri a különböző költőket, tehát elfogult velük szemben. Figyelmeztet Kölcsey kritikai indignációjára, arra a „bosszankodó nevetésre és nevető bosszankodásra", amely — nem indokolható — alaphangulata ennek a Kölcseykritikának, s amely egyik meghatározó tényezője e kritika túlzásainak. Szemere bírálja Kölcsey bizonyos elhamarkodott kijelentéseit a költők közötti különbségre, világirodalmi értékekre és a költői alkotás misztifikációjára vonatkozóan. Figyelmeztet arra, hogy Kölcsey magasztalása Berzsenyivel kapcsolatban egyoldalú, nem érinti Berzsenyi művészetének sokrétűségét. Rámutat arra, hogy jogtalanul tukmál rá Kölcsey idegen hatásokat Berzsenyi verseire. Védelmezi Berzsenyi romantikus stíljét, és kikel az ellen, hogy Kölcsey a szavakat összefüggésükből kiragadva bírálja. Védi Berzsenyi provincializmusait, s rámutat arra, hogy ezek csak kisebb verseiben fordulnak elő, s a versek megértését és hatását nem zavarják. Felismeri Berzsenyi költészetének „teremtő" jellegét, ami a költő sajátos eredetiségére és nagyságára utal. ö használja először a korabeli költők rendszeres összehasonlításának sikeres módszerét igazságosabb és méltányosabb ítéletek hozatala érdekében. Bírálja Kölcsey kritikájának bizonyos formalisztikus jellegét. Többször sikeresen vesz. védelmébe néhány Kölcsey által nem helyesen bírált Berzsenyi-verset. Felismeri költőnknek bizonyos romantikus vonásait. Megvédi Berzsenyit azzal a váddal szemben, hogy versei csupán visszaemlékezések lennének (Melancholia, Grotta). Finom megjegyzést tesz Berzsenyi nyelvének 9Í Uo. 55. kk. 9S Uo. 61. 99 Uo. 63. 100 Uo. 65. 242
