A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Merényi Oszkár: Szemere Pál kiadatlan kritikai műve Kölcsey ellen és Berzsenyi mellett (1817)
mértékre venni" kifogásnak értelme nincs, mert tudománytalan. Van Horatiusnál például ódái mérték, amely nagyon kevéssé különbözik Tibull elégiáinak mértékétől. Szemere durvának tartja Kölcsey hasonlatát, amikor Berzsenyi eljárását, Regnard verselőj éhez 80 hasonlítja, aki tragédiáival nevetést, komédiáival sírást okozott. Berzsenyi komoly tárgyú regéje mértéke alatt nevetést okozna ? Ez nem felel meg a valóságnak 81 . Támadja Szemere — és joggal, amit különben később Berzsenyi is támad — Kölcseynek azt a felfogását is, hogy túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít a formának a tartalom rovására 82 . A szokatlan versformák használata a tartalomhoz hasonlítva a világirodalom legnagyobb költőinél is előfordul 83 . Így Schiller eposzi tárgyat ottava rimában készült írni, Goethe a maga Achilleszét hexameterekben tervezte, Csokonai Kleist Tavaszát rigmusokban fordította. Szemere rámutat — s figyelmet érdemel érvelése —. hogy Berzsenyi Remetéjének tárgya romantikus, s a költő ennek a romantikus tárgynak akart gravitást, méltóságot adni azáltal, hogy „görög mértékkel öltözteti fel". Igen érdekes Szemere felfogása a romantikáról is 84 : ,,A romantikus világ mindenütt túlemberi, felülemberi, gigászi egész a caricaturáig, mint ahogyan Cervantes fejében egy egész új világgá alakul. Ezen romantikus világ technikája is inkább játékos, mint komoly." Szemere tehát — helyes irányban tapogatózva — érzi Berzsenyi költészetének bizonyos romantikus vonását is, s azt a kapcsolatot, amely Berzsenyinél a romantikus tartalom és klasszikus forma között van, eredeti módon magyarázza. Ha nem is nyújt lényeges magyarázatot, de bizonyos mértékig megközelíti a helyes felfogást Berzsenyi költészetének egyik olyan vonásához, amely csak kb. egy évszázad múlva kezd megvilágosodni a legkiválóbb magyar esztétikusok előtt. Különösen helyes, hogy kiemeli a rege lírai vonásait 8 "': „Magának a történet hősének szájába van adva az elbeszélés ; s ez a történet hőse egy remete, aki a hosszas magábavonulás által fél poétává alakul át, a szerelem emléke s remetei élet által." Szemere joggal találja egyoldalúnak Kölcseynek azt a kifogását is, hogy Berzsenyi versmértékei egyhangúak. „Hiszen Berzsenyi a maga tárgyaira nézve igen sok és különféle technikai móddal élt" 80 . Megrója Szemere — és pedig joggal — Kölcseynek azt a kifogását is, hogy Berzsenyi verseinek egy része nem egyéb, mint más versekre való visszaemlékezés. Ez nem állja meg a helyét, de különben is, ha a költő saját életéről szól, ehhez joga van, mert „miről szólhat a poéta igazában, mint a saját élete felől" 87 ? Ugyanannak az egyéni életnek közös hangulata fűzi össze a költő verseit, s ez nem kifogásolható. Ki kell emelnünk Szemerének azokat a megjegyzéseit is, amelyek azzal a Kölcsey-féle megjegyzéssel foglalkoznak, hogy Berzsenyi verseiben nagyon sokszor, szünet nélkül előfordulnak bizonyos kifejezések, ezek 80 Uo. 40. 81 Uo. 40. 82 Uo. 41. 83 Uo. 41. 84 Uo. 42. 35 Uo. 42. 88 Uo. 43. 8T Uo. 45. 240
