A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Nyárády Mihály: Salétromfőzés Szabolcs megyében a XVI–XIX. században
A salétromfőző helyek túlnyomó része csupán 3—400 négyszögölnyi volt. Ezek vizes időjárás mellett kisebbedhettek is. A salétromofficium gj'akran kifogásolta a vállalt salétromfőző helyek kis méretét, s egyúttal azt a gondolatot is felvetette, hogy a hanyag emberek salétromfőző helyeit olyan szorgalmas emberekre kellene bízni, akiknek a birtokában már van főzőhely 77 . Egyedül álló eset volt az, hogy egy Horváth Sándor nevű nemes ember Bűdön 3 kataszteri hold 800 négyszögölnyi területet művelt (19. kép). 3. II. Rákóczi Ferenc fejedelem Károlyi Sándorhoz intézett levele szerint a magyar salétromtermelésnek az 1703. évben a nyíri emberek (nyírségi emberek) voltak a döntő tényezői 78 . Ebből az adatból lehet következtetni arra, hogy a kuruckorban a nyíri (nyírségi) földet tekintették a legfontosabb magyar salétromtermelő helynek. A megyében a Nyírségen kívül eső részeken csak egy-két évszázaddal később kezdtek salétromot termelni. Nem azért, mintha a lakosok (jobbágyok) időközben meggyőződtek volna arról, hogy a nyírségi termelési mód a megye más részein is alkalmazható. Ezeken a helyeken ugyanis a salétromfőzök már más termelési móddal kísérleteztek : itt már nem a kertek és a legelőszélek talajából, hanem a lakóházak földjéből igyekezték a salétromot kitermelni. S a termelők itt maguk is mások, idegenek, sziléziták voltak. Ez a népség a XIX. század eleji írásos adatok szerint a megye nyugati szélén, Csobajon, Dadán, Dobon, Egyeken, Eszláron, Lökön, Rakamazon, Tímáron és Újvárosban kizárólagosan salétromfőzéssel 79 foglalkozott. Az itt felsorolt községeket hajdan a Mezőség nevű nagytáj részének tekintették 80 . A mai agrotechnikusok ezt a tájat már három kisebb tájra osztják. Ezeknek nevei : Debreceni löszhát, Hortobágy és Felső-Tisza mellék. E kis tájakról pedig egyenként az a kialakult véleményük, hogy az elsőnél vályog-, a másodiknál szik-, a harmadiknál öntés- és agyagtalajok vannak túlsúlyban. Ugyanakkor a régi Mezőségtől keletre eső Nyírséget azonban még mindig külön tájnak tekintik, s uralkodó talajnemének a homokot mondják 81 . Ezeknek az ismeretében már fel lehet vetni azt a kérdést : volt-e valami kapcsolat a nyírségi salétromtermelés és a nyírségi homok közt ? 4. A Helytartó Tanács az 1786. évben úgy rendelkezett, hogy a lakásokból salétromtermelés céljára kihordott föld helyét a salétrom terjedésére alkalmatlan homokkal vagy kővel megtölteni nem szabad 82 . Ez a rendelkezés teljesen megfelel az az időtáji tudományos felfogásnak, amelynek pedig az osztrák Haeckel István volt az egyik legtekintélyesebb képviselője. A tudós német nyelvű könyvét magyar hivatalos körök 1778-ban magyarra lefordították és kinyomatták. Ebből a kis munkából a magyar kortársaknak tájékozódniuk kellett 7T Nyh. Áll. Lt., Szab. a: Proth. VIII. Fol. 229. N. 181. 1804. 78 Arch. Rákócziánum. II. к. 228. A fejedelem keserűséggel írta azonban hivatkozott levelében, hogy a hitelre keveset ad „az áldott nyíri ember" (vagyis a pénzvágyó szabolcsi salétromfőző ember). 79 Tiszántúli Ref. Ek. Kvt., D: R 74: Szám. Diár. 1805—1828. 80 Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára... Bp., 1839. 81 Kreybig Lajos: Az agrotechnika tényezői és irányelvei. Bp., 1956. 527. 1., és 82. ábra. 82 Debreceni Állami Levéltár: Különböző irományok: 1735. szám. 185.
