Vonház István: A szatmármegyei német telepítés (Pécs, 1931)
Nagykároly benépesítése
113 sét. Minden eszközt felhasznált a város sváb lakosságának növelésére. Felszólította a környékbeli sváb községek szegényeit, hogy költözzenek Nagykárolyba. A nyílt levél szerint minden új telepes részére háznak való telket méretett ki, egy-egy ház építéséhez négy szálfát adott a város közelében fekvő Somos erdőből, házfedél számára pedig nyár- és nyírfát a Nyírségből. Minden új gazda annyi földet és rétet kapott a magyaroktól elkülönített területen, mint a többi sváb községben. Az új sváb lakosok maguk közül választhattak bírót, aki nem függött a magyar bírótól. A vármegye részéről hat évig, az uraság részéről pedig három évig adó- és szolgálatmentességet élveztek, azután pedig ugyanazokat a terheket viselték, mint a többi sváb helységek lakosai. Károlyi Ferenc utasította a kirendelt uradalmi tisztet, hogy különös figyelemben és pártfogásban részesítse az új telepeseket. 32 8 Rácz Demeter 32 0 nagykárolyi jószágkormányzó ezzel összefüggésben felszólította a nagykárolyi új sváb gazdákat, hogy trágyázzák meg jól a nekik kimért szántóföldeket. Biztosította őket, hogy ezek a földek birtokukban maradnak; sőt több földet is ígért nekik arra az esetre, ha elegendő számú igavonó állatra tesznek szert. Károlyi Ferenc, mint földesúr, megerősítette a jószágkormányzója által tett s a szántóföldek birtoklására vonatkozó ígéretet. 38 0 1744-ben 7 sváb mesterember élt Nagykárolyban, ezek közül régi 3, Erdődről költözött be 1, új telepes 5. 33 1 Ugyancsak az 1744. évben előforduló 25 férfi és nő közül Csanálosról jött át 4, Nagyma jtényból 2, Kaplonyból 1, Erdődről 1, valamelyik sváb községből 5, új telepes külföldről 10. 33 2 1745 januárjában 16 új sváb férfi érkezett a városba. Ezek közül Csanálosról jött 2, Nagyma jtényból 2, Mezőfényről 2, Erdődről 1, Krasznahéltekről 1, valamelvik sváb községből 4; új telepes külföldről 4. 33 3 Az 1745—47-ig terjedő időben 69 olyan sváb lakos szerepel, akiknek a családnevével azelőtt még nem találkoztunk Nagykárolyban. Ezek közül 38 a szomszédos sváb községekből költözött be, még pedig: Csanálosról 6, Mezőfényről 8, Nagyma jtényból 8, Mezőpetriből 1. Kaplonyból 2, Erdődről 1, valamelyik sváb községből 12. Külföldről érkezett 31 (és pedig 1745-ben 10. 1746-ban 5, 1747-ben 16). 33 4 32 8 V. ö. Károlyi Ferencnek 1743 november 3.-án kelt magyar nyelvű nyílt levelét a Nagykárolyba letelepítendő svábokhoz (Okm. 126.). 32 0 Rácz Demeter gróf Károlyi Ferenc sógora és teljhatalmú jószágigazgatója 1745-től 1758-ig. 33 0 V. ö. Rácz Demeternek 1746 május 16.-án kelt magyar nyelvű rendeletét Károlyi Ferencnek 1746 december 11-i megerősítésével együtt (Okm. 126.). 33 1 V. ö. az 1744-i nagykárolyi latin nyelvű összeírást (Okm. 127.). 33 2 Y. ö. az 1744.-Í nagykárolyi keresztelési anyakönyveket. 33 3 V. ö. az 1745 január 8-án Nagykárolvba érkezett új svábok névjegyzékét (Okm. 128.). 33 1 Y. ö. az 1715., 1746. és 1747-i nagykárolyi keresztelési anyakönyveket. Dr. Vonház I.: A szátmármegyei német telepítés 8