Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Téger Béla: A Nyírvidék ötven esztendeje

dése« cimü cikke azzal a tervvel foglalkozik, nem volna-e taná­csos az egész kérdést elhalasztani, amig a gazdasági viszonyok annyira javulnak, hogy a lakosság nagyobb anyagi megterhelése nélkül lenne megvalósítható. E cikk nyomán, pro és contra, a cikkek egész sorozata indult meg, melyek megegyeznek azon­ban abban, hogy a város fejlődése érdekében rá feltétlen szük­ség van és a vélemények csak az idő kérdésében térnek el. Ezirányu jelentősebb cikkek voltak: Becsei: Két cikk a vizről -és a csatornázásról; Sasi Szabó László: Két viz, egy igazság; Vízvezeték és a Korona; dr. Szűcs Jenő: A lakásfelszabaditás és a vízvezeték és még más cikkek. A Nyírvidék főszerkesztőjének cikke alapján dr. Bencs Kálmán polgármester és Szohor Pál főjegyző Nyitrára is elutaztak, hogy az ottani vízvezetéket tanul­mányozzák. Az 1928. évi vezércikkei vagy a helyi aktuális kérdéseket tárgyalták, vagy a jelentős országos és külpolitikai helyzethez szóltak hozzá. Különösen Sztraky Henrik nagy figyelemmel meg­írt külpolitikai cikkei birtak fontossággal, melyek nagymérték­ben járultak hozzá az olvasóközönség politikai iskolázottságának elmelésére. így Középeurópa és hazánk gazdasági jövője; Rothermere lord mint nemes ellenfelünk és mint nagylelkű barátunk; Nyugatlocamó és Keletlocarnó; A szentgotthárdi vámincidens; A leszerelési konferencia; A népszövetségről; Mus­solini külpolitikájáról; Esmond Harmsvvorth és Scootus Viator stb. cikkek mind a hazáját igazán szerető író szemüvegén ke­resztül láttatja meg ezeket a Magyarországra olyan fontos kül­földi eseményeket. Ugyanilyen cikkek voltak még sasi Szabó László dr.: Háborús veszedelem; Bolseviki őrület; Külkeres­kedelmi mérleg. Péter Károly: Uj világ, uj célok, uj eszközök; Amerikai Kossuth-szobor; Andrásy Kálmán: Amerikai neve­lés; Ivánffy Tamás: Millerand üzenete, stb. cikkek, mig az országos eseményekkel foglalkoztak: Rakovszky Iván: Nemzeti tömörülés; Pisszer János: Hadikölcsön valorizáció; A nemzeti ~462

Next

/
Thumbnails
Contents