Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Téger Béla: A Nyírvidék ötven esztendeje

i:etlen tisztikar szükséges, mely erős kézzel tartsa és irányitsa 2l népet és annak közigazgatását. Önérzettel mondhatom, hogy e vármegye tisztikara — kiváló és általam mindág^ nagyrabecsült és szeretett elődöm alatt — az utolsó évek minden megpróbáltatása között is, — ilyen volt és ilyen maradt. És én gondos szemmel, szerető szív­vel és ahol kell, szigorú kézzel fogok őrködni, hogy a jövőben is hü maradjon önön magához. Ezzel szemben azonban minden­kivel szemben meg fogom követelni a tisztikarunknak joggal kijáró megbecsülést és tiszteletet. Ha pedig az isteni gondviselés megóvja hazánkat és kisegiti válságos helyzetéből, ha várme­gyénkben ismét megindulhat a lüktető élet és az alkotó munka, .akkor tekintetes törvényhatósági közgyűlés reá kerülhet a sor nálunk is az épitésre és vármegyénk fejlesztésére. E téren a jövő programmját kell, hogy képezze: az úthálózat minél telje­sebb kifejlesztése, a mezőgazdaság, gyáriparnak felkarolása, közkórházaink nélkülözhetetlen kibővitése és tovább fejlesztése, iskolák, óvodák felállitása. Szűknek bizonyult — s már értékes muzeumunk elhelyezésére sem alkalmas székházunkat is ki kell majd bővítenünk s az önállósítandó Nyíregyházán is rá kell, hogy kerüljön majd a sor a már hosszú évek óta tervezett és érlelt közegészségügyi és kulturális intézmények és épületek meg­valósítására. Adjon az Isten mindnyájunknak kitartást, erőt, e nehéz feladatok megvalósításához megértést és összetartást. Én minden erőmet felajánlom a nagy munkára, de egyma­gamban erőtlen vagyok, kérem tehát szeretettel tiszttársaimat, legyenek hűséges segitő társaim, de kérem a tekintetes törvény­hatóság minden egyes tagját, hogy belátó és jóindulatu taná­csával ellátni, működésemet elfogulatlanul birálni és teljes meg­értéssel fogadni méltóztassék. A bizottság nevében Geduly Henrik üdvözölte az uj alis­pánt megkapó szép szavakkal. 26»

Next

/
Thumbnails
Contents